Tőzsér Árpád: A könyv színe előtt. Válogatott irodalomtörténeti tanulmányok, kritikák, esszék, jegyzetek, interjúk (Pozsony, 2015)
A költő Tőzsér Árpádot kezdettől fogva oly rendkívüli mértékben foglalkoztatta az irodalmi alkotásnak a mitje mellett a hogyanja is, hogy ebből a fokozott érdeklődésből később szinte természetszerűen születtek meg elméleti jellegű írásai is: irodalomtörténeti tanulmányai, kritikái, recenziói, esszéi. Sőt, a történelmi sorsfordulók (1968,1989) idején írt a költő publicisztikai reflexiókat, s felkérésre interjúkat is adott. Az alkotói és elméleti érdeklődésnek ezen egyidejűségével csakhamar ki is vívta magának az „irodalmi kettős ügynök” jelzőt, pedig nem is olyan régen még egyáltalán nem volt ritka az íróknál, költőknél az ilyen „kettős ügynöki” státusz, Eliot, Babits, Kosztolányi, József Attila, Illyés még egyaránt írtak kitűnő verset és kitűnő kritikákat. Mindenesetre érdekes látni, hogyan nyilvánul meg ez a „kettősség” egy mai költő-kritikusnál, nevezetesen Tőzsér Árpádnál. A „kettős ügynök” cím adományozóját, Benyovszky Krisztiánt idézzük: Tőzsér „Azon kevés költők közé tartozik, akik tájékozottak az irodalomelméletben, ismerik, követik eredményeit, s irodalmi művekről írván a maguk módján applikálni is tudják ezeket az ismereteket... A Tőzsér-írások másik jellegadó vonása (s ez ismételten esszészerűségüket húzza alá), hogy szerzőjük kis helyen a legkülönfélébb elméleti és szépirodalmi kontextusokat mozgatja meg, „ereszti egymásnak”. Olyan, egymástól... különböző szerzők műveiben lel válaszokat egy-egy kortárs szöveg vagy életmű által felvetett interpretációs kérdésekre, mint például Dante, Gadamer, Apollinaire vagy - Szilágyi N. Sándor.” Válogatásunk elsősorban a 80 éves költő irodalomkritikusi és irodalomtörténeti munkásságát kívánja bemutatni, de mutatóban közlünk írásokat publicisztikai munkáiból és interjúiból is. A záró fejezetben pedig a forráskötetek néhányának egykorú kritikáit tesszük közzé.