Tőzsér Árpád: Az érzékek csőcseléke. Naplók (1998-2000) naplója (Pozsony, 2011)
2000
4. Csecsem becse Június 13. A rádió Első közlés c. rovatában Tóth Krisztina hangját hallom. Az előadott versének címe: Porhó. A költőnő harminckettedik születésnapját ünnepli, szinte „adja magát” neki a József Attila- strófaforma: Harminckettő hogy telhetett? Hogy múltak el napok, hetek? Letelt, s hitelt nemigen ad már a jelen. Nem voltam benne még jelen, Úgy múlt a múlt... Dicséretes rím- és jelentéslelemények, dicséretes szerénység. S Tóth Krisztinának van mire szerénynek lennie: fiatal kora ellenére nagyon is jelen van a magyar költészetben. S joggal: eddig megjelent három kötetével egyfajta új lélektani elégizmust teremtett a magyar lírában, s ez máris elégséges alap a költészeti jelenlétéhez. A most felolvasott versében az erős kezdés után viszont néhány strófán keresztül elég egynhangú a József Attila-i muzsika, nem élénkítik váratlan események, de aztán hirtelen ilyen villoni fegyverkovácsnés, önironikus fordulatra, hangra és remek rímpárra figyelek föl: s eleddig nem zuhant sokat csecsem becse. Érdeklődéssel figyelem a lassan már szinte iskolává szerveződő magyar „nőirodalmat”, a kritikákba, tanulmányokba oldódott 200