Tőzsér Árpád: Einstein a teremtést olvassa (Pozsony, 2015)
2005
kozásunk így végződik: Te keletre mégy, én pedig nyugatra, Elvtárs!”, ami ugyan igaz, mert Marosvásárhely Debrecentől valóban keletre, Pozsony pedig nyugatra van, de aki meg akar sértődni, az 2005-ben már az ilyesmiért akár meg is sértődhet. Most pedig, 10,00-kor, vár rám Aczél Géza barátom (remélem, őt még nem sértettem meg semmivel!), a Szaxofon presszóban (remek preszszónév!), aztán irány, Pressburg. 12,45-kor indul a vonatom. Rimaszombat, április 22. Zajlik a XIV. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny. Gömörországban még ilyen is van. A megnyitómban arról beszéltem, hogy az „udvarias” szavunk etimológiája a reneszánsz kori és későbbi ún. udvari emberre vezethető vissza, hogy az udvari ember „udvarolt” a hölgyeknek, ami többnyire annyit jelentett, hogy versekből tanult fordulatokban, szóvirágokban beszélt, nem azt mondta, hogy „gyere, Julcsa, dugjunk!” hanem, ahogy Balassitól tudjuk, így hódolt a „kegyesének”: „Júliámra hogy találók, / Örömemben így köszönék, / Térdet-fejet neki hajték, / Kin ő csak elmosolyodék”. Azaz az udvariasság, a tisztességes, kedves beszéd és a vers csaknem ugyanazt jelentette. Aztán jött a verseny másik költővendége, a 95 éves Faludy György (Fannijától támogatva bár), s József Attiláról kezdett anekdotázni (lévén egész esztendőben - az UNESCO által is szentesített - József Attila-év). Kicsit sajnáltam az agg Mestert, mert érezhetően nagy megerőltetésébe került a beszéd. És sajnálatom csak fokozódott, mikor a verseny végeztével, este 11 -kor még dedikálni láttam: a teljesen vak költő úgy dedikált, hogy Fannika fogta a tollas kezét, s rátette a könyv megfelelő lapjára. Az agg poéta írt, de hamuszürke arcán látszott, hogy már inkább van az égben, mint a földön, s a pokolba kívánja az egész földi cirkuszt. - Számomra ez a kihűlt szatírarc ez idáig a Tompa Napok legnagyobb élménye. Aprilis 23. Azt hiszem, Európa a görög színházzal, a kifelé forduló kíváncsisággal kezdődött. Az ázsiai lélek nem kíváncsi a „másra” s a másikra: önmagára és a benne lakó Istenre (Világszellemre) kíváncsi. Ismert az anekdota a japán színészről, aki egy nehéz, vívó pozíciót hosszú percekig kitartott a színpadon, rezzenéstelen arccal, tagokkal. Egyetlenegyszer rezdült meg az 30