Tőzsér Árpád: Erről az Euphorboszról beszélik. Összegyűjtött versek 1963-2012 (Pozsony, 2015)
II. (Kritikák és "dekódok" a versek értelmezéséhez)
nélkül beleragaszt a versbe egy kis Petőfit, József Attilát, Nagy Lászlót. De ez a kölcsönzött, vagy mondjuk inkább: szervült ismerettömeg nem egyszerűen tartalmi, inkább formai gazdagodást jelent. Valami üdvös kettős látást a maga anyagának megformálásában. Mozgékony költő hát Tőzsér, az avantgárdba se zápult bele. Nem kenyere a meghökkentés, a szertelenség: kezén a modern versmód is megszelídült. Mondjuk, önéletrajzi, családtörténeti költeményébe súlyos történelmi-társadalmi valóságdarabokat rak bele. Legelvontabb verseiben is tud nyersen köznapias vagy csúfondáros, parodisztikus lenni. Gyakran kerek történeteket beszél el, ironikusan, olyan aprólékosan-körülményesen, mintha Kálnoky László kései, vad humorú beszélyeire hangolódna rá. Tőzsér most is ki-kipróbálja, ami a levegőben van. Játszik a tipográfiával, a sorvégen elvágja a szavakat, úgy, ahogy a szövegszerkesztő gép önkénye rendeli. Hülyéskedik a szavakkal, olykor két-három nyelv terepén is, szétszedi, csonkolja őket, új jelentést gondol a szódarabokba. De az efféle kísérleteket hamar elhagyogatja, még mielőtt a vicc, a játék elfedné a vers tömörebb rétegeit. Jelzi, hogy tud a nyelvkritikáról, tudja, hogy a szavak, jelek kétséges viszonyban vannak a jelentéssel, hogy ma a líra csak mondattani feladat, de ezt az egészet, már csak azzal is, hogy Iuvenalis szájába adja, mindjárt el is szigeteli magától. Ez a rokonszenvesen állhatatlan költő mintha megint változóban volna. Talán beleunt a laza dikcióba, és a kötöttebb, keményebb formálással kísérletezik. Úgy tetszik, a hatvankét éves Tőzsér Árpád nem akar megöregedni. (Népszabadság, 1997. augusztus) ÁCS MARGIT Panta rhei (1. Elgyötörtén 2. Sztoikusán) Tőzsér Árpád: Finnegan halála. Pozsony, Kalligram, 2001 Tőzsér Árpádot örökké változó költőként ismerjük, de hogy változásai nem lobbanékony ötletszerűséggel, esztétikai elcsábulások és újabb elcsábulások sorozatában mennek végbe, hanem a személyes tudat átrétegződése, a megélt felismerések és csalódások következményeként, az új költői ént szervesen ráépítve az épp elmerülőre, az abban is megmutatkozik, hogy az új verseit közreadó kötetei felveszik anyagukba az előző kötet(ek) néhány markáns darabját, s ezek a köréjük telepedő új szövegek teljesebb vagy új376