Tőzsér Árpád: Erről az Euphorboszról beszélik. Összegyűjtött versek 1963-2012 (Pozsony, 2015)
II. (Kritikák és "dekódok" a versek értelmezéséhez)
ból. Mégpedig nemcsak a mítoszok irányából érkező küldeményekből, hanem a vers látomásszintjének sokfelől származtatható szóanyagából. Az, hogy belső öröm zúg a fákban, de a kövekben is, az, hogy a föld torkában zengnek a vizek, meg hogy egekbe hajlik a cédrus és ezenkívül szél mossa, semmiképpen sem tekinthető előzmény nélkülinek. Ott vannak ezek az erős képek a romantikusok és a modernek versbeszédében, de lehet, hogy még korábbról is származtathatók. Nem eredetiek és nem újak, mégis az újdonság erejével hatnak, mert saját múltjukat, egykor volt létüket hozzák mozgásba, és ezáltal különösmód ragyognak fel. Az új költészet nem a sohasem látottat keresi, ellenkezőleg, a régihez kötődik, abban tárja fel saját létének feltételét, de súlyát is. Lator László a Tőzsérnél felismerhető elődök egész hosszú névsorát hozza szóba. A már említett Nemes Nagyon kívül a magyarok közül Madách, Weöres Sándor, Orbán Ottó, Petőfi, József Attila, Nagy László, Kálnoky László nevét. Az idegen költők, írók, történészek stb. sorában Corneille, Lessing, Ibsen, Josephus Flavius, Tacitus, a lengyel Zbigniew Herbert, a szlovák Juraj Spitzer, Kavafisz és Iuvenalis neve szerepel. Rendszertelen névsor, de a költő „pazar” műveltsége nem is kíván rendszerező elvet. Kavafisz nevénél viszont meg kell állni egy pillanatra. Konsztantinosz P. Kavafiszt mostanában akár pozsonyi illetőségűnek is mondhatjuk, hiszen ott jelent meg a korábbi budapesti kiadásnál bővebb válogatott verseket tartalmazó kötete az újgörög költőnek Alexandria örök (Kalligram, Pozsony, 2006) címen, Déri Balázs válogatásában. Kavafisz költészete részévé vált a mai magyar lírai köznyelvnek. Nem múlott a véletlenen tehát, hogy Tőzsér Árpád mitologikus jelzésű verseiben, a görög mitikus hősök megszólaltatásában felismerhető Kavafisz jelenléte. „Antik tárgyú monológjaiban a száraz előadásmód, amely nemhogy elfojtaná, inkább előhívja a kölcsöntörténet drámai természetét, Kavafiszt juttatja eszembe - írja költőnk verseiről Lator László is, majd így folytatja: - s az is, hogy az ókori tárgy forrón időszerű, bár feldolgozása egy cseppet sem célzatos.” Az Aszfodélosz meggyőző példája mindennek. A szikár szerkezet, a szigorú rímelés (bár Kavafisz nem rímel), a négysoros strófaszerkezet, az egyetlen áthajlás mind sorra a „száraz előadásmódnak” a példája. Tőzsér műveltsége tehát valóban nem „célzatos”, de nem is öncélú. Verseiben az ókori - esetenként a bibliai - tárgy a megszólalás feltétele, a múlt megidézése nélkül nincs kimondható élmény, és nincs kimondható tapasztalat sem. A múltbeli történetet saját jelenébe integrálja a költő, de nem minden történetet, leginkább csak azokat, amelyek lehetővé teszik az élmény és tapasztalat előhívását. Más szóval, a költő műveltsége, a múltbeli történetek felidézése, a tudós költő megnyilatkozása nemhogy eltakar396