Tőzsér Árpád: Erről az Euphorboszról beszélik. Összegyűjtött versek 1963-2012 (Pozsony, 2015)
II. (Kritikák és "dekódok" a versek értelmezéséhez)
lógatott és egy gyűjteményes kötetét is beleszámoltam) a hetvenöt éves költő most egy olyan válogatást adott közre, amely mintha azzal az igénnyel készült volna, hogy kijelölje, mit tekint végérvényesnek lírai életművében, azonban a legkevésbé sem sugall lezártságot. Tőzsér a költészetet többváltozós függvénynek tekinti, amelyet a nyelv és tapasztalat állandó mozgásban lévő összjátéka alakít. Válogatását most a harmadik kötetével, az Érintésekkel (1972) kezdi. Ez a kezdés azonban nemcsak elfedi, hanem legalább annyira láthatóvá is teszi korábbi pályaszakaszát. Miközben kiválasztja azokat a verseket, amelyek előremutatnak későbbi poétikájára, igazít is rajtuk. Egyik korai remeke például, amely az Érintésekben Szülőföldtől szülőföldig címen jelent meg, ebben a mostani válogatásában Iván Mestrovics Jób-szobrához cím alatt olvasható. Ez eredetileg a vers alcíme volt. Azaz mégsem eredetileg: a versnek ugyanis, amikor 1971-ben az Irodalmi Szemlében megjelent, Iván Mestrovics Jóbszobra előtt volt a címe. A szöveg tehát teljes történetével, genezisével érvényes. A korai versek után Tőzsér rövid szünetet és önátszerkesztési gyakorlatot tart, és az 1995-ös Mittelszolipszizmus című kötettel folytatja, majd jut el a kötet utolsó, új verseket tartalmazó ciklusához. Tehát a válogatott kötet is kihagyásaival, az életmű változásaival együtt érvényes. Azt hiszem, ez Tőzsér költészetének a lényege. A folyamatos, immár hatvan éve tartó bátor kísérletezés. Keresi önmagát. Minden verse egy új kérdés, és mint a Mestrovics-vers példája mutatja, visszamenőleg sem hajlandó belenyugodni semmiféle leegyszerűsítő válaszba. Ezért tudott hamar túllépni azon a képviseleti költőszerepen, amely nemzedékére olyan vonzóan hatott, és amely jól végiggondolt választ kínált a szerep és feladat kérdéseire. De Tőzsér (bár amazok érvényességét nyilván nem vonva kétségbe) maga mögött hagyta Illyés Gyula, József Attila, Nagy László poétikáját, mert nem tudott támaszkodni rájuk. Az Ö helyzetében, Csehszlovákiában, majd Szlovákiában, a legalább kettős kulturális identitás tapasztalatához másfajta lírai megszólalást kellett kialakítania. Ennek talán az a lényege, hogy nem akart szószólója lenni semminek. Verseiben problémákat vet fel, kérdéseket fogalmaz meg, és kidolgozta a magyar irodalomban akkoriban jobbára problémaként is alig megfogalmazott többszörös identitás költészetét. A többszörös identitás nem elbizonytalanító személyiségvesztés. Ellenkezőleg. Tőzsér akkor került volna légüres térbe, ha illúzióidentitást teremtett volna magának, azaz a költői hang- és szereplehetőségeket kiürítette és másolatokkal töltötte volna meg. Tőzsér lírája a hetvenes évek elejétől pontos lenyomata annak az egyszerre felemelő és fájdalmas tapasztalatnak, hogy létünk egyszerre több dimenzióban zajlik. 411