Vajda Mihály: A személyes emlékezet filozófiája - Vajda Mihály válogatott művei (Pozsony, 2016)
Túl a filozófián
nagyon megfogott a Bazsányi-könyv felütése, melyet a József Attila-mottó (három közül az egyik) már jelzett: „...fecseg a felszín, hallgat a mély...” E mottót Bazsányi összefüggésbe hozza Nádas egy kijelentésével: „Ezért a történésből bármit sikerülne is megfogalmaznom, történetemben mindig csak önmaga hiányaként lesz jelen.” Ergo: az igazi történés csakis mint hiány, önmaga hiánya van jelen Nádas történeteiben. Ebben a pillanatban úgy néz ki tehát, hogy a mindig a felszínen, a jelenségvilágban mozgó történet arra való, hogy megértsük azt, amit elfed. Csakhogy ez, hál’ Istennek, nem igaz. Ha igaz lenne, Nádas sem az Emlékiratok könyvében, sem a Párhuzamos történetekben nem szakított volna a klasszikus regényformával, márpedig szakított. „A motivikus vagy szövegszerű áthallások gazdag tárháza: az Emlékiratok könyvének 19. századvégi történetszála, amelynek hőse a Thomas Mann- és/vagy Marcel-alakmás, a szépíró Thomas Thoenissen. Ugyanakkor az »igencsak tisztelt, tehát nem kevés elnéző gúnnyal szemlélt mester« (Thomas Mann) és a másik »nagy csonkoló stiliszta« (Proust) életművei Nádas szerint teli s teli vannak olyan »hiányokkal«, amelyeket »ilyen vagy olyan okokból nem írhattak meg, vagy egyáltalán nem is akartak megírni«, és amelyekről Nádas úgy véli, hogy »helyettük kéne megírnia«. [...] A felszámolandó hiányok »kultúránk« - Foucault által is elemzett - »határozott tiltásairól« árulkodnak...” (80.) Nádasnál viszont az igazi történés mint hiány, mint önmaga hiánya nem árulkodik, nem tanúskodik kultúránk határozott tiltásairól. Nem árulkodik az semmiről. Nádasnál nincsenek felszámolható hiányok. Az igazi történésnek mint önmaga hiányának az ábrázolását Nádasnak nem tiltaná semmi. (Hacsak ízlése nem, melyet e tekintetben biztos osztok. Hajassal, Schwarzkoglerrel szemben ellenérzései vannak. No és Sade? Ah, lehetetlen mindazt elemeznem, amibe belekapok. Elég legyen egy idézet. Nádas Péter „saját életvilágában önnön legkínzóbb kérdéseinek józan »adminisztrátoraként« viselkedik, a művészet áttételes közegében viszont bármikor hajlandó pokolra szállni; így hát sohasem hágja át a határokat” [71.].) Nádas meggyőződése szerint az igazi történés... De ezt itt most kénytelen vagyok abbahagyni; hogy Nádas ugyancsak sok csavarral tűzdelt meggyőződését Bazsányi nyomán tisztázzam, még sok mindent el kell mondanom. 796