Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernben - Vajda Mihály válogatott művei (Pozsony, 2015)
Nem az örökkévalóságnak
azt, gondolom, nem nehéz belátni.448 Megmutatnom legfeljebb azt kell, hogy már a Magyarázatok... sem az, annak ellenére, hogy Petri „akkor még nagy filozófiában, nagy elméletben” gondolkodott.449 Azt, hogy költészete már ott is túlköltötte450 gondolkodását:451 a vileplezi le - itt borzasztóan fontos, hogy a „cáfolandó” állítás a hétköznapok lepusztult nyelvén, a „cáfolat” ezzel szemben egy Petri által kitalált bizarr, de mégis egy egészen hétköznapi szóból gyúrt szóforma segítségével fogalmazódott meg -, vitathatatlanná tesz valamit, ami fontosabb annál, hogy Petri György, író foglalkozású budapesti lakos, vajon személyes, biografikus verseket ír-e vagy sem (hisz ez tök édes mindegy). Azt ugyanis, hogy neki van egy gyanúja: az, amit az emberek általában jajde személyesnek hisznek, az csak attól tűnik személyesnek, hogy tiltva van beszélni róla, mert máskülönben az a legmindközösebb (mint az emésztés, mint az endokrin funkciók, melyekről csak a hagyományos költőnek nem szabad beszélnie: lásd József Attila Ódájának ildomtalanságát). Mondja is: ezt olyan zsenáns tudomásul venni. S azzal, hogy ehhez még hozzáteszi: „Bár tudnám: miért?”, teljesen kilép a rendszerből. 448 Előzőleg még öt sor a Valahol megvanból: „Csak ami elemzetlenül is valami / - egy jó mondat, egy hibátlan kavics / az számít. Persze, mi az, hogy »jó«; persze, / mi az, hogy »hibátlan«? Felvethető, hogyne / Csak éppenséggel nem vetem fel." (A séta) S egy-két hely a Sárból: „Az emberélet útjának / kétharmadán - minimum - túl / mind nehezebben tulajdonítok túl nagy / jelentőséget annak, hogy úgy vannak-e / a dolgok, ahogy lenniük kellene.” (Őszi nagytakarítás) ,,(...A dolgok történnek velünk, / az események, naja, az események, / ők meg: megesnek.)” (Valószínűleg kora reggel) „Szeretnék zsugorodni mostanában. / Jobb, ha az ember aktívan csinálja, / ami amúgyis történik vele.” (Elégia és értekezés) Nem szaporítom a példák számát. Minek? Nem lehet sorokat, de egész verseket sem a költő világkép-nélkülisége bizonyítékaként felhozni. Aki forgatja-olvassa a Sarat, az világosan látni fogja, hogy itt igenis lényegi döntés született. Petri lemondott arról, hogy az egészében vett létezőt valami egységes képben lássa, melyet az elképzelő-előállító ember állított fel vagy felállíthat:.. .történnek, megesik... 449 Másutt azonban ő is megengedi azt, hogy „kiderült, hogy annyiban valóban lírikus alkat vagyok, hogy nem tudok nagy kompozícióban gondolkodni”. Az egy másik kérdés, hogy azután a „nagy kompozíció” hogyan függ össze a „nagy elmélettel”, „nagy filozófiával”. 450 „Mert az igazi költő szava minden alkalommal tülkölt a költő saját vélekedésén és elképzelésén.” Martin Heidegger: Vorbetrachtungen. In: Hölderlins Hymne „Andenken". 6-7. 451 Hogy a Belső beszéd ennek bizonyítéka volna - nem állíthatom. Merthogy talán a költő csupán arra gondolt, hogy... Persze mit bánom én, hogy mire gondolt. (Ő sem bánja, ezért engedi meg nekem, hogy úgy értsem ahogy akarom: „...egy 502