Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernben - Vajda Mihály válogatott művei (Pozsony, 2015)
Nem az örökkévalóságnak
interjúkötetben kétszer is beszél,453 meg, hogy kénytelen lemondani 453 „...bár nem vagyok hívő, nem szeretem az ateista szót. Max Webert kell idéznem, aki azt mondta, »vallásilag amuzikális vagyok«” - mondja Kartal Zsuzsának 1990-ben. 1992 decemberében fiának, Petri Lukács Ádámnak megismétli ezt: „Azt mondhatom, amit Max Weber: vallásilag unmuzikális vagyok.” Ehhez azt teszi még hozzá: „Apró gyerekként tettem egy kísérletet. Tudtam, hogy az Isten nevét szádra hiába ne vedd a legfontosabb parancsolat, tehát Isten megsértése halálos bűn, én meg a Mária téren beültem egy bokorba, és azt mondtam, hogy az Isten hülye. És nem történt semmi. Eléggé cidriztem pedig, gondoltam, hátha belém csap a ménkű.” Őszinte legyek? Nem valami izgalmas válasz egy különben nagyon jó kérdésre, méghozzá egy tévéinterjú első kérdésére. A kérdés helyéből aligha hibás arra következtetni, hogy Petri Lukács Ádámnak a kérdése, amely így hangzik: „Sok Istennek szóló, Istenről szóló versed van. Milyen viszonyban vagytok?” - fontos. Furcsa, hogy erre Petri ezt a „tudományosateizmus-ízű” választ adja, holott a Kartal Zsuzsa-interjúban az idézettek után még a következőket is mondja: „A tudományos ateizmust mindig nevetségesnek tartottam. Ateistának lenni nem szellemi teljesítmény.” Miért üti el hát Petri Lukács Ádám kérdését ilyen meglehetősen banális módon? Nyilvánvaló, hogy nem tud válaszolni a kérdésre. (Igaz, Petri Lukács Ádámnak sincsen bátorsága ez után a válasz után újból rákérdezni a dologra, mondjuk így: „Mit keres hát Isten a verseidben?” Ehelyett maga is belemegy a „tudományos ateizmus” utcájába, s azt kérdezi: „Te ministráltál is, ugye?”) Vajon miért nem tud Petri válaszolni? S tényleg, mit keres a vallásilag amuzikális Petrinél Isten? Mielőtt még valaki félreértene: tudom, hogy ezek nem istenes versek à la Ady vagy József Attila (akiknek nagy, s ha jól sejtem, tragikus élménye a világkép ellehetetlenülése; talán azért is voltak ők a mi generációnk számára olyannyira fontosak, mert mi újból átéltük ezt a tragédiát - megeshet, kívülről nézve ez már komédiának tetszett), a versekből is világos, hogy Petri nem hisz, s nem is akar hinni. S Isten mégis nem jelentéktelen szerepet játszik nála. Nézzük: „(...Édes Istenem! / Róla még lesz szó. Szögletes zárójelben / - ami nincs a gépeden.) // Igazad van. Nem tudom. Csak azt hittem... / Hogy? Ja, hogy mit? Nem tudom. Csak téblábolok itten. / (félre:) Ez vagyok, ez a tipródó, lúdtalpas tébláb, / gondolni is rossz rá, hogy Isten épp lát, / saját képmását, másképét. Habár? Gondolta volna meg! Már akkor sem volt egy »mai gyerek«, / mielőtt ész nélkül teremtgetett. / Csak rajta! Nézzen bele a tükörbe. / - Szimmetria-elv! - az egyenes-görbe /fakerék forog - ő csinálta körbe: /forgunk Gondviselés-kerékbetörve; / Szentlelke rajta, viselje a Gondot. / És innentől már egyszerű, amit mondok: II Háljunk egymásbajárni, mint a lélek.” (Az vagy nekem) „Hogy miért? Ne kérdezd. / Tudja a... / Mindenható. / Tudja az Isten. Tudja, tudja, naná! / Ő már csak ilyen fúrt agyú öreg, / a bal fülét a nyaka mögött hátranyúlva / jobb kézzel vakarja meg.” (Helyett) Mit keres hát itt az Isten? 504