Valastyán Tamás: Tűnni és újra-eredni. Versről - prózáról - kritikáról (Pozsony, 2007)
Eurüdikéi líraállapot
mérhetetlen távlatokat nyitnak meg egy-egy költői képben, metaforában. Mivel közvetlen vonatkozásban áll ontológiai és egzisztenciális tényezőkkel, és rendkívül gazdag allúziótartománya van, lehetővé vált, hogy Borbély Szilárd költészetének is egyik jellegadó terepe legyen. A másik elem, ami a nem-nyelvit képes felidéztetni: a jambus. Helyesebben az, ahogyan végig kitart a versben. Néhol a szavak megcsonkításával éri el a költő a jambikus iramot, ám a csonkításról és a szómetszésről hamar kiderül, hogy szándékolt szöveg- és ritmusszervező eszköz. Általa helyenként valóban a „nehezen mondhatót mondó”, dadogássá töredezett beszéddé válik a vers - a nyelvtől távoli szféra félreismerhetetlen nyomaként. Borbély Szilárd is elmondhatná, amit József Attila 1937-ben írt le: „Még jó, hogy vannak jambusok és van mibe / beléfogóznom.” A Hosszú nap el szerzője líravilágának létrehozásával a nyelven-kívüli megidézésének és megteremtésének a lehetetlenségét ha meg nem is szüntette - hiszen az per definitionem nem megy, némiképp azért enyhítette. Mármost a kéken megemelt formában kiteljesedő költeménybe mélyen beleszőve kap helyet az alászállás motívuma - egyrészt a „vad séta” feszültséget keltő ellentétének megfelelően, másrészt annak tükrében, hogy e versvilág a fogadalom és a megszegés határán bontakozik ki. (Csak emlékeztetőül és a pontosság kedvéért jegyzem meg, hogy Orpheus is „alászállt” az alvilágba, amikor felesége, Eurüdiké nimfa kígyómarás következtében meghalt. És persze azért is fontos ennek a momentumnak az említése, felelevenítése, mert Borbély Szilárd már első kötetének - Adatok [1988] - A lélek hátországa című versében megidézte Orpheus történetét, úgy tűnik tehát, vonzódik hozzá. Az új költeményben az alászállás már nemcsak motivikus szinten érhető tetten, hanem az egész verset átható magatartásként.) Az alászállással reflexív viszonyban lévő vershős megrendítő őszinteséggel számol tetteivel, csakhogy ezek a tettek nem a szó valódi értelmében bűnben fogant cselekedetek, hanem létezésünk alapvető emberi - túlságosan is emberi - szegmentumai. Ezért is válik sokat sejtető fejleménnyé az, hogy ébredésünktől nappali létünkön át táplálkozásunkon és ízlelésünkön keresztül éjszakai létünkig minden aktív és reaktív rezzenésünket a vers érzékenysége szerint mégiscsak a bűn sötét tónusú aurája fojtja meg: „az este és a reggel és az este / Mi ébredés Mi félelem a naptól / gyomorban görcs Mi szájban íz avas”; 79