Zalabai Zsigmond: Verstörténés (Pozsony, 1995)
Csongorok, avagy az egyszerű éjszaka költői
- Beszéltem már a hagyomány szerepéről, konkréten az én esetemben is. Annak teljes megismerése és végső leszűrése még előttem áll, de sejteni kezdem, hogy a mi magatartásunkat már nem lehet az előttünk járókéhoz igazítani. A továbblépési mozzanat benne van a korban, a mi reális valóságunk kiszélesedett, elmélyült, hogy úgy mondjam, gazdagabb és ezzel összetettebb is lett. A világ 30-50 év alatt akkorát változott, hogy az alkotó ember szinte folytonos szédületét érez, a dolgok feladása és a megmegújuló remény között lebeg, néha kétségbeesve, máskor reménykedőn. Kísérletező kedvem, illetve ingerem innen eredhet: megtalálni azt a hangot, amelyről hiszem, sejtem, hogy bennem van, csak egyelőre nem úgy hordom, mint kutya a kölykét (láthatóan), hanem mint szél a magot, keresve, hol teheti le, hol van az igazi talaj számára. Nem mintha többek lennénk elődeinknél, hanem mások - viszonyainkhoz képest: idegeinkkel, új és új felfedezéseinkkel, tükröződésünkkel. Ezt érezte már József Attila is („fejünkön másként tapad a haj"), és mi sokszorosan érezzük ezt. Az előttetek járó antológiások - az 1958-as szlovákiai magyar költőkre gondolok - indulásuk éveiben teljes súlyukkal jelen voltak irodalmi és szellemi életünkben. Tőzsér vitákat robbantott ki, Cselényi a diákok olvasottságáról, ízléséről írt harcias cikkeket, Zsélyi mint riportíró tűnt ki stb. Az Egyszemű éjszaka nemzedéke viszont mintha túlságosan is csak a költészetre figyelne... Mi a véleményed erről? Mit tartasz az írástudó fő feladatának?- Ezt így nem tartom helytállónak. Aki a költészetre figyel, mást se tesz, mint az életet lesi. És minél szenvedélyesebben, őszintébben figyel a költészetre, annál mélyebben akarja ismerni az életet. Ezt a kettőt nem tudom szétválasztani. Más dolog, ha úgy értetted a kérdést, hogy nem írunk vitacikkeket, esszéket, riportokat. De megfigyelheted, mennyire specializálódtak ezek a dolgok. Egy bizonyos munka teljes embert igényel - amit tegyünk legjobb képességeink szerint, s akkor születhet valami. Én nem lehetnék jó riporter és költő is egy személyben - erőmet leköti a költészet (és mellette az elméleti írások, amit gyakran teszek asztalfiókomnak - kiegészítésként). És itt van a megélhetés, a mindennapi kenyér: költészetből nem lehet és talán nem is szabad megélni (helyszűke miatt ezt most nem magyarázhatom meg). Aztán: ma már mégiscsak vannak jó kritikusaink, egy-két jó riporterünk (akinek az a foglalkozása), szerkesztőnk - és költőnk. Nézetem szerint ez a helyes megoszlás. S azon túl, bizonyára az Egyszemű éjszaka nemzedéke is ki fog rukkolni elméleti, közéleti írásokkal - ez már most is látható, érezhető. 111