Zalabai Zsigmond: Verstörténés (Pozsony, 1995)
Betűvetők, avagy az egyszemű éjszaka és a próbaút között
melyekben a motívumok már rendezettebbek. A java költeményeket a logikai ellentétezés, a tézis-antitézis feszültsége hatja át (Forma, ... és valóság, Átcsapás). A puszta fogalmiság mellé (amely annyi Balla-szöveget tesz túl hermetikussá) fölzárkózik az érzékletes megjelenítés - a versekben fölerősödik az epikus jelleg, a történetszerűség (Sziddhártha királyfi /-//.), máskor meg a drámai elem. A láthatatlan, csak értelemmel felfogható fogalmi világot kultúrtörténeti ihletésű képekben igyekszik objektivizálni a költő; a már említett Sziddhártha-mítosz mellett ilyen vers az Ibsen-drámára utaló Solness építőmester is. Ezekben a költeményekben Balla Kálmán az elvont viszonylatok, a fogalmiság érzékletessé tételének az útjára lépett. Jó irányban halad, módszerén azonban akad még csiszolni való: ha nem akar csöbörből vödörbe esni, az utalásoknak olyan rendszerét kell megtalálnia, amely ismerősebben, ha úgy tetszik; értelmezhetőbben cseng az olvasó fülében, miként a mi kultúrkörünk számára meglehetősen hermetikus indiai mítoszok jelképei. A Betűvetés alaphangját, mint ezt korábban már említettem, a versről írott versek alkotják. Annak, hogy a modern lírában ez a vonás hallatlanul fölerősödött, több - és nem is olyan egyszerű - oka van. Itt még csak felsorolásukra sem vállalkozhatok; ehelyett csupán a Balla-lírának arra az ellentmondására hívnám föl a figyelmet, melyet egy József Attila-verssor fejez ki a legtömörebben. Mit is vallott klasszikus költőnk, aki, ugye, esztétákat megszégyenítő tanulmányokat írt a líraelmélet legelvontabb kérdéseiről is? Ezt: „Költő vagyok, mit érdekelne engem a költészet maga..." kz&v. Balla Kálmánnak, miután a komponálás módszereit elsajátította, miután rájött az elvont fogalmak érzékletessé tételének lehetőségeire, valójában még költészete tárgyál kell megkeresnie - a társadalmi-történelmi meghatározottságú embert. Ontologikus természetű kérdésfölvetéseit közös nevezőre kell hoznia egy konkrétabb ember- és világszemlélettel. Néhány verse (Ezen az úton, Híradás a kézről, a parabolikus Sziddhártha királyfi I-П., a Solness építőmester, a Munkások) már abba az irányba mutat, amely egy kiteljesítendő, átfogóbb, tematikai-gondolati szempontból sokrétűbb költészet felé vezet.“ 193