Zalabai Zsigmond: Verstörténés (Pozsony, 1995)
Betűvetők, avagy az egyszemű éjszaka és a próbaút között
csördítéssel / visszaadhatnám szétszórt kincseit / (mármint a folyóét - Z. Zs.) / vagy haló-lepedőt: rejtezzék mögé / ne látnám többé vádló szemeit.” Fekete-fehér, igen-nem: az emberi megismerő tudat ősi logikai modelláló módszerei alapján épülnek rendszerré, vers- és líraegészt átfogó motívumhálózattá Kövesdi Károly további emblémái is, köztük az igen gyakori sötétség-fény oppozíció. A képzetkor - s ezen költőnknek a jövőben érdemes lenne elgondolkodnia - nem éppen eredeti; gyakori használata alighanem abból fakad, hogy Kövesdi versideje az éjszaka, hogy azok közé a „virrasztó" lírikusok közé tartozik, akik - mint egyik versében írja - nem tudnak menekülni a próbatételtől, a kihívástól, hogy „ Vallassunk meg hát minden éjszakát". Az éj szimbólum (fölnagyítva a „félelem szókincsével”) túlságosan is közkeletű ahhoz, hogy értelmezésével foglalkoznunk kelljen, így hát csupán - tartva magunkat a rendszerszerűséghez - annyit tartunk szükségesnek itt hangsúlyozni, hogy ellenképe, a hajnal (lásd. pl. a Hajnali botladozást) természetesen pozitív értékjelkép, s hogy ugyanez mondható el e képzet metonimikus származékairól, a Nyírfaliget letarolt táját elözönlő „kelő napfény”ről, amely „megcsókolja a nyitott homlokon a nyitott koronát”; hogy ugyanez érvényes az Egy tusrajzoló hontalanságában felbukkanó „fény” és Nap” fogalmakra, a csillagokra, kik(!) „csak azt szeretik, / ki a zokogást elnapolja”; a „tűz"-re és „láng"-ra, amely a hit, a remény emblémája: a már említett, látomások szárnyán repülő Chagall-hegedűk nyakán „szikrázik a fény”, „s tündöklik a dal". A harag, az indulat emblémája a „villámfény", amely „sárga ködök” ellenében lobban föl az egyik versben; egy másikban pedig a szavak éppen a „villámok hiányát" kesergik, hiányuk miatt válva „beteggé”. A szoba képeiben a „tűzomlás fénye” nem más, mint álom, jövőlátomás; ugyanitt bukkan föl „Csontváry szikrázó napútja” is, oszlatva homályt, amely mögött mint a Stációkban olvashatjuk - ....láthatsz még szárnyas lovakat / a kerítés mögött ők állnak / szemükben megíratlan versek / nyihognak sütnek a homályban”. Értékhiány miatti panasz a Példabeszéd a gólyákról című érett költemény képe: „a merülésre / váró országnyi lámpa fényét / nem lopja vissza új Prométheusz”; s e lámpát védendő írja Kövesdi Károly az Akit az erdő kitagadott című, József Attila előtt tisztelgő prózaversében e látomásos- vallomásos sorokat: „És lát a lápi éjszaka emelkedőben egy kezet, rajta gigászi prizma, mely a sugarat lehozná. Az a sugár pedig a hűség tengelye”. A halállal szemben ott áll verseiben az újjászületés lehetősége, az élet örök megújulásának, a kimeríthetetlen folytonosságnak a hite. A Reneszánsz nyár című kis remeklése (címe szerint): „újjászülető" nyár; még ha 212