Zalabai Zsigmond: Verstörténés (Pozsony, 1995)
Betűvetők, avagy az egyszemű éjszaka és a próbaút között
/ elpusztítható, / az elrugaszkodás mikéntje, / a repülés mikéntje, / a repülés időtartama / szerint”. Epikus jelleg, történetmondó versbeszéd, egyszerűség, közvetlenség, a dolgok színének és fonákjának, fénynek és árnynak az egyidejű tükröztetése, az eszmény és valóság disszonanciájából fakadó elégikus magatartás, eszményeket védelmező ironikus-szatirikus-groteszk stílusminőségek - ezek azok a sajátos poétikai, szemléleti, gondolati jegyek, amelyekkel Barak László tisztuló, a harmadik kötetében már kiforrott értéket is teremtő lírájának a jellegzetességeit megragadhatjuk.78 Világlátásának, érzelmi-hangulati karakterének különben beszédes jellemzői kötetcímei is; mind a Sancho Panza szomorú, mind a Vízbe fúlt plakátok, mind pedig a Szelíd pamflet tömör foglalatai az elégikus-ironikus hangnak. Barak Lászlónak ez a kettős látásmódja nyilván alkati sajátosság; adottságát azonban ki tudja terjeszteni a közéleti indíttatású elégikus s a társadalmi fogantatású groteszk köreire is. Létrehozta ezzel fiatal líránkon belül a „hétköznapok költészeté"-t a nyolcvanas évek közérzületének, közérzetének kifejezőjévé emelve kedvelt figuráját, a szlovákiai magyar anti-Don Quijotét, akiről - akárcsak költőtársa, Kulcsár Ferenc - ő is írt verset, méghozzá kettőt is. Az egyik, még első kötetében, a Sancho Panza szomorú, a másik pedig, harmadik gyűjteményéből, az ugyancsak beszédes szimbolikájú Sancho Panza a piedesztál alatt. Jellegzetes és (főleg az utóbbi, kitűnő versnek a jóvoltából) sok jelentésű archetípussá honosította Barak László az ismert cervantesi figurát; vele és általa fejezve ki, hogy nem hamis ideák magasából, hanem alulról, a kisemberi-hétköznapi világból szemléli és ítéli meg az életet, a kort, a történelem menetét. Ehhez a magatartáshoz ars poeticákon, tisztelgő verseken, mestereket és pályatársakat megszólító, hozzájuk igazodó vagy éppen velük szembeforduló szövegeken keresztül vezetett az út. Fölbukkant ezt a motívum, a költő-lét fogalma, láthattuk, már a Szárnyak című kompozícióban is; az első Barak-kötet záróciklusában pedig versek egész sorában testesült meg. A sort tehát a Tehát című, egy keserűen önironikus helyzetdalból és - a második részében - egy prózaversből eggyé ötvözött vallomás nyitja; ez utóbbi (Varga Imre Csongorok című versére emlékeztető módon) öntudatosan határolja el magát a „kijelölt őszinteségtől”-tői, vállalva inkább a magányt, „melynek gránitfalai visszaverik a tartalmatlan kinyilatkoztatásokat". Hasonló motívum („kijelölt ünnepek hozsannái") bukkan fel a Nézz szembe velük című, a József Attila-i etikumba kapaszkodó prózaversben is.79 Kor-221