Zeidler Miklós: A revíziós gondolat (Pozsony, 2009)
Irredentizmus a magánéletben és a hétköznapokban
Zsigmond, Oláh Gábor, Reményik Sándor, Schöpflin Aladár, Tóth Árpád, Zilahy Lajos és maga Kosztolányi is.444 E gyűjteményben az igazi irodalmi alkotások éppen mértéktartásukkal tűntek ki. Tóth Árpád A tejút alatt c. versében445 a gyermekkor iránti nosztalgia, Móricz novellájában (Egy akol, egy pásztor)446 az egyházától és méltóságától megfosztott romániai magyar sorsa bontakozik ki. A Karinthy által fiához írott Levélben447 a haza, vagyis a bensőségesség, az ismerős vidékek, ízek, szagok, neszek keltette otthonosság iránti vágyódás, a veszteség keltette hiányérzet és az annak nyomán felismert szeretet szólal meg. Kosztolányi Égi jogász c. írásának448 449 hősét a román megszálló sereg egyik katonája arcul csapja, s ebbe a megaláztatásba, a megsemmisítettség érzésébe a magyar parasztember belebolondul, s végül belepusztul. Krúdy tollán a félig valóságos, félig mesebeli Siska, Az utolsó garabonciás449 évtizedeken át bolyong, hogy a szerelmes fiatal lány, a régi Magyarország reábízott levelét átadja a címzettnek: a rab magyarnak. Ezeknek az írásoknak a minőségét éppen az adta meg, hogy a szerzők életművében Trianon traumája nem kizárólagos ihletforrás s főként nem egyedüli téma volt, hanem a komplex személyes élményvilág és a művészi megnyilatkozás egyik - fontos - mozzanata. 1996-ban Pomogáts Béla irodalmár jelentetett meg e tárgykörben új válogatást, amelyben a fentieken kívül a történelmi Magyarország bukására reflektáló értékes írásokkal szerepel többek között Ady Endre, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Gellért Oszkár, Győry Dezső, Illyés Gyula, József Attila, Juhász Gyula, Mécs László, Németh László, Nyirő József, Sík Sándor, Somlyó Zoltán, Szabó Dezső, Szabó Zoltán, Tamási Áron és Tompa László.450 E szerzők nem csupán emelték a „trianoni irodalom” művészi színvonalát, hanem egyszersmind olyan tartalommal töltötték azt meg, amely a tömegirodalomban tapasztalt negativista, sérelmi jellegű, dühösen fortyogó irredentizmusnál alkalmasabb volt a történelmi Magyarország összeomlása okozta trauma kezelésére. A közös hagyomány, a nyelv, a kultúra és a történelem mint nemzetformáló és -megtartó erők a két világháború között nagyobb hangsúlyt kaptak, hiszen ekkor ezek jelentették az elsődleges kohéziós tényezőt, míg azt megelőzően - a soknemzetiségű országban - a magyarságban 444 Kosztolányi 1921; Kosztolányi 1928. 445 Kosztolányi 1928: 28. 446 Kosztolányi 1928: 47-49. 447 Kosztolányi 1928: 190-192. 448 Kosztolányi 1928: 223-235. 449 Kosztolányi 1928: 111-116. 450 Pomogáts 1996. 235