Alexa Károly: Ugyanazon gyuradékból. Kortárs Könyv-jelző, 1998-2000 (Budapest, 2000)
Pál apostol (aki egyébként a beszélni és írni tudó történelem egyik legnagyobb szónoka és stilisztája) ezt a kérdést intézi a derék, ám felvilágosításra szoruló rómabéli hívekhez: , Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?" Eme mondat előtt mindössze négy verssel olvassuk az isteni mindenhatóságnak azt a metaforikus meghatározását, amelyet - a szóválasztás, a mondatalakítás és olvasmányai kiválasztása terén igencsak megfontoltnak mondható - Ottlik Géza is mottóul választott elhíresült regényéhez: ,Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” A hatalom (mint, esetleg mondjuk, „elv”) és a mindenhatóság (talán, állíthatjuk, mint „gyakorlat”) Istennél egybeesik, s ezt a nyilvánvaló igazságot azért érzi fontosnak jelezni a levélíró Pál, hogy közölhesse: az ember ne versengjen a teremtésben a Teremtővel, a „készítmény” ne utánozza a „készítőt”. Az agyag, a sár, a gyanús gyuradék a fazekast. Azt azonban az evilági dolgokban (is) jártas apostol sem tekinti bűnnek, ha az embert időnként megkísérti a teremtés - tehát a hatalom és szabadság - eszméjének mámora. Csak tudnia kell, hogy a hatalom nem azonos a mindenhatósággal. Az ember, ha dölyfös, mi más, mint - Madách szavai szerint - „sárba gyúrt kis szikra”? A kísértést persze úgy is hívhatjuk - mindközönségesen -, hogy „romantika”, és úgy is, hogy „művészet”. Csak Isten képes arra, hogy - megint Madách - a sarat a napsugárral összegyúrja, az ember nem. Az ember nem több, nem más, mint az Esti Kornél búvárja: „kezében szomorú sár”. Mi is tehát ez a „gyuradék”? Ember és világ, szó és kultúra, erkölcs, indulat, álom és téboly, lét és rögeszme, nemzet, hit és magány, öröm és átok, bűn és szeretet, mámor, tanácstalansá”' áj, tükör és tükröző-