Ambrus Lajos: Mezei szorgalom (Budapest, 2023)
Ambrus esszékötetének figuráit és szövegeit - egység a tagoltságban - a Mezei szorgalom némely akadályairól című Berzsenyi-munka köti egymáshoz, így a Kerttel, a szőlőnövénnyel, a jegenyefával, az őrhalakkal vagy a vízibivallyal való együttműködéssel; aztán egy középkori fargatóvitéz aktuális háborús moráljában, a Dunát felfedező bolognai tudós elveszettnek hitt, később újra felállított budai szoboralakjával, vagy egy sikeres akvarellista végleg feledésbe merült munkáival. De mindenekfölött a mítoszbeli Pomona istenasszony bőséget és Édent felkínáló alakjával. Az életfilozófiát a régi tétel sugallja: „Végtelen lenne a nép’ ereje, ha az eggyttve s mindenkor tzél szerint használtatnék és végtelen annak következménye mind gazdasági, mind erkölcsi tekintetben. ” Boccaccio Dekameron éca^ szereplői a pestis halálos ölelése elől a vidék bukolikájába menekülnek (ők még megtehetik) hogy illúzióvesztések, vegetációs létmódok vagy terv nélküli élet idején, háborúk és járványok alatt „helyrebillentsék” a kizökkent időt. Amelyről a 14. század embere még tudta, hogy a „gyötrelmek határán ott várakozik az öröm”. Ambrus Lajos históriai és növényi alakzatainak, szereplőinek „kultúrái üzenetét” és emberi hivatását a Mezei szorgalom legvégső választásában keressük. „Vadság szaggatta és reggette külön az embereket, s a culturának legfőbb czélja azokat eggyesíteni. ” Vadság vagy kultúra? Egyesülés vagy magános küzdés? Ez itt a kérdés.