Bónus Tibor: A másik titok - Kosztolányi Dezső: Édes Anna - Kortárs tanulmány (Budapest, 2017)
III. Az elbeszélés (audio)vizualitása - perspektívák, tekintetek, fények és árnyak
A MÁSIK TITOK hogy Vizyné részéről nem egyedül Anna, hanem Cifkáné megpillantását is az izgalom (ű szív) hasonló testi-affektív tünete kísérte,165 amely ezért gyaníthatóan nem a személyükből indul el, nem önmagában ez váltja ki. A szövegből nem derül ki, az asszony belső hanggal megerősített sugallata arról, hogy Anna az igazi, ismétlődés-e vagy első esemény, de az ilyen s ehhez hasonló jelek felvetik az ismétlődés - igazolhatatlan - gyanúját; azt, amit a férjnek a feleségre nyíló nézőpontja is megerősíthet, ahol a narrátor arról számol be, Vizyné hogyan jutott el minden egyes új cselédnél az előzetes bálványozástól a szitkozódó kiábrándulásig, az édestől a keserűig.166 Mindazonáltal Édes Anna neve és teste immár hibátlan összeillesztése és a lányalak szemügyre vétele nélkülözhetetlen, mégis átmeneti momentuma a szellemiesítés folytatódó tendenciájának: a fénybe állított test, megvilágítódásától kezdve,167 árnyalakká változik (vissza), azt a kérdést szögezve az asszonynak, ki vagy mi lakozik, József Attila szavaival, „miféle lélek és miféle fény” a látható falak mögött. Az ideális cseléd mint egy elképzelt glóriás árnyalak és a konkrét érzéki-egyedi test megfelelése nem egycsapásra számolja fel különbségük lehetőségét: az igazi Annának miután az igazinak érződik, ahhoz, hogy az igazivá is váljék, a lopás próbatégyogású. Az első megfogalmazás azt mutatja meg, hogy a név egy bizonyos mimézis tárgya. Ám ennek a mimézisnek persze az a különös természete, hogy soha nem azon, ami jön, hanem mindig csak azon, ami volt, vagyis a megélt dolgon mutatkozik meg. Egy megélt élet habitusa: ez az, amit a név megőriz, de elő is rajzol. A mimézis fogalmával már azt is kimondtuk, hogy a név birodalma a hasonló birodalma. És mivel a hasonlóság a tapasztalat organonja, ezért: a nevet csak tapasztalati összefüggésekben lehet megismerni. Csak ezeken válik megérthetővé a név lényege, azaz nyelvi lényege.” Walter Benjamin, Passzázsok = Uő, „A szirének hallgatása". Válogatott írások, ford, és szerk.: Szabó Csaba, Osiris, Budapest, 2001,207. 165 Még Anna azonosítása és tévedése korrigálása előtt: „a vér erős lökéssel fejébe tódult, két füle körül zúgott s egész leikével a lányt figyelte.. .”(53.) 166 „Vizy összemorcolta szemöldökét. / Rosszalta ezt a könnyelműen előlegzett bizalmat, mely majd annál keserűbb kiábrándulást kelt. Hiszen mindig így kezdődött. Felesége, aki jó emberismerőnek vélte magát és a legkisebb mozzanatokból is messzemenő következtetéseket vont, az első huszonnégy órában minden cselédjét »derék lány«-nak nevezte, azt mondta, hogy »ez nem olyan, mint a többi«, olyan jelzőket pazarolt rájuk, melyek csak költők képzeletében foganhatnak. Aztán végzetesen következtek a csalódások. Másnap rendszerint hallgatott a »derék lány«-ról. Harmadnap foghegyről jegyezte meg, hogy »kissé lassú«, vagy »kényelmes«. Negyednap kifogásolta modorát. Majd egyszerre drámai gyorsasággal jött a kifejlet, amennyiben a hét végén egy jelentős mozdulattal félrehívta őt, száját kis »o«-alakúra gömbölyítette és majdnem hangtalanul rebegte, hogy »lop«, képzeld csak »lop« s végül kimondta a végső ítéletet, hogy: »ez is olyan ringyó, mint a többi«.”(71.) 167 „most tehát le kellett tépni [Cifkáné] érdemrendjeit, átnyújtani annak, akit illet, ennek a még teljesen idegen, félszeg leányzónak, aki látható lámpalázban szorongott előtte!’(54.) (Közbevetés és kiem.: B.T.) A szellemiesítést nyomatékosítja, hogy a lányt tökéletes munkavégzése szinte láthatatlanná teszi, tündéri módon, hátrahagyott munkájának személytelen látványa mögött: „csak munkáját hagyta ott, mint valami láthatatlan jó szellem”(82.). (Kiem.: B.T.) A legendaképződés hasonló immateriális matierializációt produkál: „Egy példás cselédről beszéltek. Sokan nem is látták még. Csak a keresztnevét tudták. Még határozott formát se öltött. Az, akihez eljutott, körülbelül azt érezte, mint a babonás tömeg egy csodaforrásról, egy gyógyító szentképről hallván, melynek természetfölötti hatékonyságát agya nem képes fölfogni, ellenben mégis van.”(113.) 118