Cseke Ákos: Magyar, irodalom - Kortárs Esszé (Budapest, 2020)
1936. A Nagyon fáj-kötet verseiről
136 rólad ilyen szavam támad!” – süvölti az egyikben szerelmének, és azzal fenyegeti meg: „Elpusztítalak.” „Cigány vagy!” – káromolja egy másik versében anyját, akit egy irtózatos képben nem átall „lenge, könnyű nőnek” mondani, akit magához int a halál (a korábbi változat egyenesen azt tartalmazta: „mint utolsó ringyó, ha odaintik.”) A Na gyon fáj átkozódó, a másik képzelt fájdalmában gyönyör ködő szavait ezekkel a sorokkal vezeti be: „Segítsetek! / Ti kisfiuk, a szemetek / pattanjon meg ott, ahol ő jár. / Ártatlanok, / csizmák alatt sikongjatok / és mondjátok neki: Nagyon fáj.” De idézhetjük a Magány gyönyörű-ször nyű sorait is: „Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes / bársony-penész pihézze melledet. / Nézz a magányba, melybe engem küldesz. / Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.” S ha Avilai Szent Teréz úgy írja le az isteni szépségtől való megsebzettségét, hogy: „meghalok, ha nem halok meg”, akkor erre, szintén a Magány ban, József Attila így „felel”: „Halj meg! Már olyan szótlanul kívánom, / hogy azt hihetném, meghalok bele.” Elképesztő sorok és elképesztő versek ezek: nem csoda, ha értelmezésükre viszonylag hamar rányomta a bélyegét „a betegség” szó, az azonban már meglepőbb, hogy a szakirodalomban egyetlen olyan értelmezést sem találunk, mely ne a betegség kategóriájára támaszkodva közelítene ezekhez a versekhez. Szimptomatikusnak mondható, hogy 2008-ban megjelent monográfiájában N. Horváth Béla, mintegy a korábbi kutatási eredményeket összefoglalva, Bak Róbert, Németh Andor, Szabolcsi Miklós, Tverdota György, Beney Zsuzsa, Bókay Antal és mások elemzéseire hivatkozva rendre olyan kifejezésekkel él, mint „hisztérikus beszédmód”, „a regresszió tünetei”, „az én nárcisztikus regrediálása”, vagy „mazochisztikus önleleplezés”.1 Ahogy a szerző több -1 N. Horváth Béla: A líra logikája. József Attila, Akadémiai, Buda pest, 2008, 390., 391. és 396.