Czine Mihály: Magyar irodalom a huszadik században (Budapest, 2001)
VIII. NÉPI IRODALOM
nemzetet csinálni. Gyarmati és félgyarmati sorsban a parasztság volt a nemzeti hagyományok őrzője, a megtartó erő és a jövendő reménysége: a minden szépre hivatott, nemes, nagy és szent nép; róla mintázták a nemzeti karaktert, s a haladó irodalomban és politikában áhítattal ejtették a nevét. A magyarban éppúgy, ahogy az oroszban, a lengyelben vagy a délszlávban. Petőfi és Arany a 19. század derekán azért is akarták a népköltészetet uralkodóvá tenni, hogy a nép a politikában is uralkodó lehessen, a 20. század elején Ady és Móricz, Bartók és Kodály - az irodalom és a zene legnagyobbjai - álma a parasztságból újjászületett demokratikus Magyarország volt, s művészetükbe beépítették, más-más mértékben a folklór kincseit is. S mikor a forradalmak elbuknak, még erősebb lesz, s általánosabb a paraszti erő felé való tájékozódás. A helyzet majdnem reménytelen volt az 1920-as évekbeli Magyarországon. Ellenforradalom tobzódott, Magyarországon volt a legnagyobb a csecsemőhalandóság, s az öngyilkosok száma. Úgy tetszett, hogy a proletariátus a 19-es forradalmi bukást nem tudja kiheverni, forradalomra nincs kilátás; a polgárság erőtlen és gerinctelen. Nagyon sokan úgy vélték, építeni elsősorban a parasztságra lehet. Szabó Dezső (1879-1945) útja is ezt a tájékozódást jelzi. A polgári radikalizmus benne vált át legszembetűnőbben paraszti demokratizmusra, s keveredik szomorú módon faji gondolatokkal is néha. Szabó Dezső a Nyugatban és a polgári radikális Huszadik Században indult; irodalmi kultúráját az olasz, spanyol, s főként a francia műveltséggel kapcsolta össze. A korszerű esztétikákon túl az elsők között hatott rá a marxizmus elmélete is, az elsők között figyelt fel a futurizmus, az expresszionizmus és aktivizmus friss hullámaira. A forradalmat kezdetben örömmel üdvözli, de 1919- ben már megjelenteti regényét, az Elsodort falut, amelyben a kor antikapitalista bírálatán túl, a romlásból, az elsodortságból kivezető útként a parasztsághoz mint „őserő”-höz való visszafordulást hirdeti romantikus-expresszionista kavargásban. Regényhőse, a mitologikusán felnövelt, falujából előbb kinőni akaró Böjthe János, visszatér a faluba, a „parasztba” akarja beépíteni magát, mint „bevehetetlen” várba. Parasztlányt vesz feleségül, s életét a parasztság megmentésének szenteli. Szabó Dezső regényének, bár a társadalmi problematikát faji síkra tolta - a kisemmizett magyarok és az idegenek, zsidók, svábok ellentétében gondolkodott - rendkívüli hatása volt. Két irányban is: a hősi és tragikus végzettudatból eredő fajkultusza a nacionalizmust erősítette, paraszti demokratizmusa a szociális szemlélet kialakulását segítette. A húszas évek elégedetlen, újat kereső ifjúsága Ady, Móricz, Bartók és Kodály neve mellé őt írja a zászlajára. A csehszlovákiai Sarló, a romániai Erdélyi Fiatalok húszévesei csakúgy, mint a magyarországi Bartha Miklós Társaság tagjai. (Köztük volt egy időben a fiatal József Attila is.) Ideológiájukban demokratizmus és nacionalizmus keveredik eleinte. Többfelé nyílnak innen utak, jobbra és balra is, a kommunista mozgalomba. A polarizálódást az 1929-33-as gazdasági válság gyorsítja meg. A helyzet most lett igazán kétségbeejtő; a tőke és nagybirtok szövetségének népellenessége most mutatkozott meg teljes meztelenségében. A válság terheit áthárították a dolgozókra. Százezrek kényszerültek ínségkonyhára, munkások százezrei váltak munkanélkülivé, és a parasztok udvarán sorra perdült meg a dob. Az értelmiségiek is nagy számmal kényszerültek hólapátolásra, országos hírű művészek nem tudták házbérüket sem kifizetni. A publicisztika is a hárommillió koldus országaként emlegette az akkor nyolcmilliónyi 114