Czine Mihály: Magyar irodalom a huszadik században (Budapest, 2001)
X. A FELSZABADULÁS UTÁN - A líra
mozgásba hozta. A költészet társadalmi szerepéről, a vers fogalmáról, a költői szépségről alkotott fogalmak rendre revízió alá kerültek. Új költői ízlés és attitűd kezdett jelentkezni, általános szemléletváltást jelezve. Nemigen akartak többé próféták lenni, se közlegények; csak költők. A nagy szavaktól viszolyogtak; az ígéret földjét a térképen jelzett országok egyikétől sem igen remélték már. Egyik pólust a magány, az elidegenedés élményét izzó személyességgel kifejező kassáki és weöresi líra jelezte és jelzi, a másikat a társadalmi elkötelezettség élményétől áthatott „pártos aktivizmus”. Ez a harcos politikummal telített líra a Tüz-tánc (1958) című antológiában szólalt meg. E csoport jobb költői (Váci Mihály és Garai Gábor) olyanféle hangot képviseltek, mint Jevtusenko és Voznyeszenszkij a szovjet lírában. A politikum később áttételesebb lett költészetükben, élménylírájuk történelmi-filozófiai eszmélkedésekkcl színeződött. Az egykori derékhad költőinél még inkább szembetűnő az élménylíra ilyen színeződése, ügyészként, bíróként és vádlottként néznek szembe korábbi önmagukkal s a történelem megélt szakaszaival. Legnagyobb költői eredménnyel Benjámin László és Zelk Zoltán. Illyés az érzékletességet és a képi konkrétságot megtartva visszanyúl számos darabjában ifjúsága avantgardizmusához, Vas István az angol barokk líra fogalmi tisztaságát és a villoni vallomásosságot olvasztja egybe. Juhász és Nagy László a költészet határain, a filozófia és mítosz körén egy új lírai személyesség alapjaira bukkan. A fiatalok egy részében avantgárd elképzelések munkálnak, de van példa a hermetizmusra is, van alkotó, aki a szómágia varázslatainak fölidézésében véli megtalálni a költészet hivatását. A világlíra sokféle árama termékenyít a jelenkori magyar költészetben; az európai költészet csaknem egész java termése olvasható magyar nyelven is, többségében az eredetivel egyenrangú fordításban. Ennél a jelenségnél érdemes volna időzni. Nyugaton inkább tudósok munkája a fordítás - Beaudelaire Poe-ja, Stefan George Dantéja, Eliot Saint-John Perse fordítása inkább csak kivételes ünnepi vállalkozás -, a magyarban azonban mindig a legjobb lírikusok vállalkoztak idegen költők tolmácsolására (Arany János, Babits Mihály, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, József Attila, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Nagy László stb.), költészetük teljes fegyverzetében. A költők-fordítók által összegyűjtött versantológia szinte külön műfaja a magyar irodalomnak; a fordítások a nemzeti irodalom szerves részévé váltak. Babitsról jegyezték fel: a legszebb magyar versnek Shelly nyugati szélhez írt ódáját tartotta, Tóth Árpád fordításában. A magyar líra külföldön való ismeretének korlátot szab nyelvünk testvértelensége: egy kis nép finnugor nyelvének a megtanulására csak kevés ember vállalkozik. József Áttila, Radnóti, Illyés, Kassák, Weöres és Juhász verseinek fordításai azonban így is több országban megjelentek, összefoglaló magyar lírai antológia is van már angol, francia és orosz nyelven. A legjelentősebb s a legjobb a Gara László szerkesztésében megjelent francia nyelvű antológia (Anthologie de la Poésie hongroise, 1962). A fordítások visszhangja kedvező; a klasszikusok közül különösen József Attiláról írnak elismeréssel. Az élő magyar költők közül eddig Illyés Gyula kapta meg a Knokkele Zouter-i Nemzetközi Költői Biennálé nagydíját, Giuseppe Üngaretti, Saint-159