Czine Mihály: Magyar irodalom a huszadik században (Budapest, 2001)
XI. A KISEBBSÉGI MAGYAR IRODALMAK - A jugoszláviai magyar irodalom
A lap munkatársai három társadalmi réteget képviseltek. Mayer Ottmár lakatos, Simokovich Róbert könyvkötő volt, ipari munkások; a párirányítás rajtuk keresztül érvényesült. Thurzó Lajost, Őz Szabó Jánost és Zsák Józsefet a földtelen szegénység küldte az irodalomba, illetve a mozgalomba. Legnagyobb számban a fiatal értelmiségiek dolgoztak a harcban: Laták István, és Lobi Árpád tanár, Lévai Endre, Cseh Károly és Malusev Czvetozar Czvetko újságíró, Kék Zsigmond lelkész, Singer Adolf orvos, Pap Pál egyetemi hallgató volt azokban az esztendőkben. A munkatársak jó része írt magyarul és szerbül, fordított szerbről magyarra és magyarról szerbre. Ispanovié és Malusev beszéltek és írtak magyarul is, Papék, Mayerék szónokoltak és cikkeztek szerb-horvát nyelven is. Munkatársai közül többen részt vettek a szerb Ifjúsági Mozgalomban is (Omladinski pokret - OMPOK). Az Ifjúsági Mozgalom, az OMPOK is olyan legális fedőszerve volt az illegális kommunista pártnak, mint a Híd. Az OMPOK egyik szervezője és pártösszekötője az a Pap Pál volt, aki a lap ideológiáját fogalmazta. A folyóirat írói éppúgy megjelentek a zágrábi, szarajevói és szkopjei orgánumokban, mint a szerb, horvát, macedón írók a Hídban. Elsősorban a nemzetközi helyzettel, Jugoszlávia gazdasági, társadalmi kérdéseivel foglalkozott, de szépirodalmat, kritikákat és esztétikai cikkeket is közölt a folyóirat. A Híd-könyvtárban Petőfit, Adyt és József Attilát mutatta be olvasóinak, s figyelt a magyarországi irodalom életére is. A Márciusi Front miatt elítélteknek védelmére kelt, a Nyugatot mint a kulturális demokratikus egységfront lehetséges bázisát méltányolta. Csak a radikalizálódó Kalangyában nem ismerte fel a lehetséges szövetségest; a vajdasági magyar értelmiséget - tévesen - a magyarországi dzsentri értelmiséggel azonosította. A Híd esztétikai-irodalmi elképzelése a „szociális irodalom” volt, az akkori szocialista realizmus jugoszlávváltozata, amelyet Jovan Popovié és Radovan Zagovié képviselt a korabeli szerb-horvát irodalomban. Szépirodalma nem volt jelentős. A formai kritériumokat nem vetették el teljesen, de egyelőre az eszmei, tartalmi harcot érezték a legfontosabbnak. A líra, az akkori elképzeléseknek megfelelően, agitatív jellegű volt; a próza a valóság feltárására, helyzettudósításra törekedett. A valóság megismerése volt a feladat, így a lap a szociográfiai jellegű, dokumentumértékű írásokat kedvelte. A harmincas évek „szociális regénye” is a nyomorúságos sorsról tudósított, az ember már-már reménytelennek tetsző küzdelméről, nemegyszer romantikus-naturalisztikus túlzásokkal. Schwalb Miklós (1905-1941) regénye (Fiú a konyhából) ennek a prózának volt a jellegzetes darabja, de rokon elképzelések jegyében írt akkor prózát Lévai Endre, Thurzó Lajos és Laták István is. A lírát Atlasz János, Óz Szabó János, Zsák István, Lőrinc Péter, Laták István, Thurzó Lajos és leginkább Gál László neve jelezte. Szinte valamennyien kezdők voltak még, munkásságuk jobban csak a felszabadulás után bontakozhatott ki. Ha életben maradtak. Mert még nehezebb idők jöttek. Jugoszláviát 1941-ben lerohanta a német fasizmus, s a szétesett ország megszállásában részt vett Magyarország is. Mayer Ottmárt, Simokovich Rókust, Schwalb Miklóst a magyarok végezték ki, Pap Pál az olaszok áldozata lett Dalmáciában - ott szervezte a dalmát népfelkelést mint a központi bizottság kiküldött tagja -, Őz Szabó János a Bükkben esett el, mint a Szőnyi-partizánosztag politikai biztosa. 193