Domokos Mátyás: Hajnali józanság. Esszék, viták, elemzések (Budapest, 1997)
ELLENSZÉLBEN - "Rendszerváltás" a Hét Évszázadban?
van beállítva.) S elhullott a Búcsú a magyar Múzsáktól is, amelyről Sinkó Ervin állapította meg, hogy „Ady Endréig a legkönnyesebb és legkeserûbb vers, amit magyar nyelven írtak... vérbeli lírikusnak minden verse egyetlen életnapló egy-egy részlete”, s abból a felismerésből született, amikor a költőnek rá kellett döbbennie, első könyvét nem tudja megjelentetni („szűk erszényem miatt közfényt nem láthattak”), s Magyarországon lehetetlenség írásból megélni. S itt már egy másik érzékeny terület határához értünk, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Csokonai anyagából A gazdag és a Zsugori uram (aki „az áert árendába” adná) is rendre kimaradt. Kovács Sándor Iván szerint főleg a legelső Hét Évszázad... fő mondanivalója és célja annak a bizonyítása volt, hogy „költészetünk... elsősorban politikai költészet”. Ez persze az ötvenes évek voluntarista irodalompolitikájának és propagandájának az erőszakos túlzása volt, de ettől függetlenül, a magyar líra egyik erőssége - történelmi és társadalmi kényszerűségből fakadó mondanivalója - éppen az, amit politikai költészetnek szoktunk nevezni, és inspirációjának egyik lényeges forrása, maradandó esztétikai érvényű üzenete igen gyakran - horribile dictu - „osztályharcos” versekben ölt testet. (Nem ok, alap és előzmény nélkül írta József Attila, hogy „vers eredj, légy osztályharcos"...) Berzsenyi - A versszám nőtt, a korábbi 26 helyett 39, ezért érezzük még fájdalmasabbnak a Búcsúzás Kemenes-aljától hiányát, mely a Levéltöredék barátnémnak ikerverse, s esztétikai karrierje a magyar líra történetében azzal kezdődött, hogy éppen ez volt az egyetlen Berzsenyivers, amely már Kazinczynak is fenntartás nélkül tetszett, a szigorú Kölcsey pedig „a teljes hangzattal, s oly numerozitással ékes” verset ünnepelte benne, ami miatt „csalhatatlanul a legszebb hangzásúak közé tartozik azok közt, melyeket magyar költő énekelt”. Kardos Tibor Petőfi Szülőföldemen című verséhez mérte, amelynek „különös szépségét az is jelzi, hogy műfaját nem lehet meghatározni. Elégia? óda? lírai vallomás? reflexív vers? Valamennyi együtt!” Maga Berzsenyi pedig így vallott Kazinczynak verse ihletéről: „feloldhatatlan kötelékek vonnak ahhoz a földhöz, amely az én szebb korom napjait látta”, míg ellenben mostan „számkivetése helyén” kénytelen élni, „somogyi Diogenészként”. Jelenkorunk avatott Berzsenyi-kutatói, például Csetri Lajos, az ilyen és ehhez hasonló Berzsenyi-versek „költőjét tekintik az utókorhoz is szólónak, modernnek”. De hiányzik A melancholia is: az a vers, ame106