Domokos Mátyás: Hajnali józanság. Esszék, viták, elemzések (Budapest, 1997)
ELLENSZÉLBEN - "Rendszerváltás" a Hét Évszázadban?
aki - versben - így jellemezte önmagát: „Szegény, munkás ember vagyok/ amolyan félparaszt, aki bunkóval követ tör a határban” (Különös virágszál). De nemcsak a Szólok halottainkról költőjét hiányolom, hanem azt a versét is, amelyet a magyar szürrealizmus leghíresebb és leghirhedtebb alkotásának tekintenek Kassák és a húszas-harmincas évek magyar költészetének igazi ismerői. „A virágnak agyara van, a felhőnek zöld kecskeszakálla" kezdetű számozott verséről beszélek, amely olyan felhorkanást váltott ki előszörre (még József Attila is nekitámadt), hogy kötetben már átdolgozott, „megszelídített" szöveggel adta közre költője. (J5 vers, 1931.) S noha az egyik szerkesztő általánosságban leszögezi, hogy miközben „igyekeztünk a jobb és újabb szövegkiadásokat követni, tudományos szövegkritika érvényesítésére nem törekedtünk”, mert ez valóban nem is lehet egy ilyen antológia feladata; bizonyos esetekben, ahol ennek líratörténeti, a helyes megértést elősegítő fontossága van, nem ártana érvényesíteni a szövegkritika szempontjait. (Főleg ahol ez már „készen van”. Amilyen örvendetes például, hogy egy nevezetes Ady-vers címét - Új tavaszi seregszámla - végre helyes olvasatban közli az antológia.) A Nyugat nagy nemzedékének a szemléjét azzal zárhatjuk, hogy az új válogatás Füst Milánnak is igazságot szolgáltat, amikor a korábbi 9 verssel szemben 38-cal szerepelteti. (Persze nincs olyan rakott szekér, amelyre ne férne még egy vers: mondjuk, a Tavaszi dal, vándordal.) Sinka István válogatása, amely az előző versszámot megduplázta (9-ről 19-re) kiválónak mondható, s valóban azt a költőt mutatja meg, akiről „az rendeltetett, hogy vihar fújja meg a számat”. A teljesen átválogatott Erdélyi József portréjából viszont éppen azok a versek maradtak ki, amelyek költőjük fellépésének irodalomtörténeti újdonságát hitelesíthetnék, és annak a társadalmi mélyvilágnak az üzenetét jelenítik meg, amelyből Erdélyi is jött a magyar irodalomba. (Dal a Bakony alján, Magányos csillag, Kökényvirág, Tavaszi ország, Fekete Körös, Cölöpverők, Bevonulás) S ezzel együtt a versbeszéd újdonságát. (Ibolyalevél, Fűz Kata, Farkasverem) Erdélyi és Sinka után, a Nyugat (szorosabban vett) „második nemzedékének” a bemutatása közben az antológia szép és gazdag anyag közreadásával állítja méltó helyére a méltatlanul elfeledett Gulyás Pál költészetét, s Szabó Lőrinc - versszám tekintetében majdnem megduplázott terjedelmű - válogatása (a „vendégszerkesztő” Rába György 113