Domokos Mátyás: Hajnali józanság. Esszék, viták, elemzések (Budapest, 1997)
ELLENSZÉLBEN - "Rendszerváltás" a Hét Évszázadban?
kompozíciót, egészen elbűvölve, ott a kávésasztal és a sárgaernyős állólámpa körül, mint akik tudják, hogy nem kis eseménynek kapják elsőül egyik legjelentékenyebb dokumentumát: s ez az esemény a magyar népi líra főnixének új megéledése.” Lehet-e mellőzni a fogalommá vált Ozorai példát, a Kacsalábonforgó várat, a Nem menekülhetsz döbbenetét, a 9, rue Búdé feledhetetlen humorát? Vagy az Avart, amely Vas István elragadtatott véleménye szerint Apollinaire legnagyobb verseihez fogható költői teljesítmény? S hol van A reformáció genfi emlékműve előtt, a Zrínyi, a József Attilának ajánlott Doleo, ergo sum? De hát a Bartók is kimaradt, a Szekszárdfelé, az Óda a törvényhozóhoz, a Koszorú - no comment. A válogató lelke rajta. József Attila is elég mélyen (a korábbi 111-ről 84 versre) leszállítva szerepel. Utószavában a szerkesztő közli, hogy József Attila anyagát az irodalom tudományának újdonatúj fellegvárában, a miskolci egyetem bölcsészkarának illetékesei válogatták. „Összeállításunk jelzésértékű, kiviláglik belőle, a költő munkásságából a fiatalok mit éreznek magukhoz közel állónak.” (Kedvem volna azt mondani, ha majd ezek a fiatalok egy vagy több diplomával a zsebükben havat lapátolni kényszerülnek az Avas oldalán, bizonyára közelebb fogják érezni magukhoz A legutolsó harcos, a Végül, a Favágó, az Ady emlékezete vagy az Anyám és a Munkások verseit író költőt is. A Munkások egyébként, feltehetőleg „az ember vörös csillaga” miatt maradt ki, de annyi történelmi érzéket még tudósjelöltektől is elvárna az ember, hogy érezzék: milyen történelmi remények fűződtek az inkriminált jelképhez, amikor az még nem volt „kiszögezve a sötét gyárra”.) - Örvendetes, hogy a Világosítsdföl... kezdetű, amelynek konzekvens elhagyása „a fasiszta kommunizmus” miatt a megelőző kor manipulációja volt, végre szerepel, nagy kár viszont, hogy a szerkesztők nem kegyelmeztek meg a legmegrendítőbb kései József Attila-versek közé tartozó Talán eltűnök hirtelennek, és célszerű lett volna egy közlésbeli hibát is elkerülni. József Attila ugyanis Flórának címmel ötrészes verset írt, ebből nem tudni mi okból, a gyűjtemény csak kettőt közöl, de nem jelzi, hogy a közlés csak „részlet”. Mintaszerűnek és az esztétikai igazsággal egybehangzónak érezhetjük a Nyugat „harmadik” nemzedékének (Radnóti, Vas, Kálnoky, Jékely, Weöres, Takáts, Csorba, Toldalagi) és a „negyediknek” (Pilinszky, Nemes Nagy, Kormos, Rába György) a bemutatását. Legfeljebb azt lehetne megjegyezni, hogy Radnóti anyagából nem rína ki a Páris, a Pontos 115