Domokos Mátyás: Hajnali józanság. Esszék, viták, elemzések (Budapest, 1997)
ELLENSZÉLBEN - Egy "talált dráma" megtisztítása
A prolongált Bibó-felejtés legerősebb mozgatórugója minden jel szerint az „eszmévé finomult” 1956-os magyar forradalom követeléseinek elutasítása. Nem mindenestől persze, csupán két alapvető vonatkozásban: a társadalmi-szociális igazságtevés és a nemzeti szabadság követelését illetően. A Varsói Szerződés helyébe lépett multinacionális tőkének ugyanis mindkettő útjában áll, s háborúzik is ellene, csakhogy nem T-34-esekkel, mert József Attila vízióját - „A hadviselés itt ma más. / A hős a kardot ki se rántja. / Bankó a bombarobbanás / s mint fillér száll szét szilánkja.” (Gyönyörűt láttam) - most tölti föl a magyar történelem a hétköznapok szomorú igazságával. Mintha a populista demagógia és a romantikus-avítt nacionalizmus veszedelme kísértene a „harmadik út teoretikusának” a gondolataiban és a magyar forradalom emlékében: a Bibó körül manapság felburjánzó fanyalgásnak ez az inszinuáció az okozója, ezért nem lehet belőle ezután sem „a Holnap hőse”. De ez a könyv, amelyet az 1956-os Intézet jóvoltából negyven esztendővel a forradalom után a kezünkbe vehetünk, abban erősítheti meg olvasóját, hogy Bibó - ismét csak Adyval szólva - „fény-ember” volt, de „ködbe bújva”. Kényszerűségből, mert körülményei és sorsa erre kárhoztatták. Alakját, magatartását, jellemének gyémántfényét, eszméit és reményeit a neve alatt megjelent tanulmányai mellett voltaképpen a pufajkás politikai rendőrség jegyzőkönyvei őrzik a leghitelesebben a hálás utókora számára, s ez mindenesetre elgondolkodtató. Sovány vigasz, hogy ilyen körülmények között legalább az ideológiák szélkakasai és eszmekarrieristái leváltak róla, s csak azok foglalkoznak vele, akiket minden csalódás ellenére belső kényszer fordít a bibói utópiában megtestesülő igazság és erkölcsi igény felé. „Számottevő társadalmi erőknek” tehát változatlanul nem mozgatója ma sem. (Holmi 1996. augusztus) 142