Domokos Mátyás: Hajnali józanság. Esszék, viták, elemzések (Budapest, 1997)
PRÓZAÍRÓK, KÖLTŐK - Tőzsér Árpád - Miért van inkább a semmi, mint a létező?
A divatosan korszerű filozófiai tájékozottság birtokában lévő olvasó könnyen azt gondolhatja, hogy már-már az unásig idézett Wittgenstein-szlogen holdudvarába kerültünk: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” - Hát, majdnem. Egy csekélyke, de annál lényegesebb kiigazítással, hogy tudniillik a „lehet” szócskát kell csak „szabadira kicserélni. Nyomaték és hangsúly a „szabadságion persze, annak a számára mindenesetre, akinek a „háromfajta nyelv”, s a „háromfajta életforma” születésétől fogva valamiképpen a József Attiláéval rokon „kopár öntudattal” megélt élménye, s ahogy a könyv címadó verse mondja: ez az ideges sokféleség, ha nem is rendkívüli tehetséget, de rendkívüli érzékenységet, beteges képzelőerőt, nyugtalan elmét, s hozzá egy képszerű, egy tárgyilagos, s egy egyszerre képszerű és tárgyilagos nyelvet ígért a születő fiúnak. S tarka sorsot: albérleteket a nemzet szemgödreiben, a haza szájában s Közép-Európa véredényeiben. Ez a történelmi „albérlő-lét” nem Tőzsér Árpád szomorú privilégiuma, nem a fájvirág-költő individuális végzete, hanem brutálisan közös sors. Tóth Lászlónak adott interjújában ő maga mondja, hogy „...az úgynevezett kisebbségi sorsot én nemigen tudom elválasztani a közép-európai sorstól. Közép-Európa kisnemzeteinek mindegyike elmondhatná magáról, hogy bizonyos értelemben kisebbségben élt.” S ez a cáfolhatatlan hitelű történelmi háttér teszi, hogy amikor Mittel úr fölfedezi önmagában Josef Svejket, mint lelki diszpozíciót, holott e belső megvilágosodás pillanatában a jelenség névadója még nem létezik az irodalomban, és a katonaorvosok megállapítják, hogy Mittel úr „nem egyszerűen szimuláns, hanem valóban beteg, / s betegségének lényegét a következőkben / foglalták össze: poeta cretenicus, / amit magyarra talán így fordíthatnánk: / hülye játssza a hülyét” - akkor ebben a frivol megfogalmazásban nem a posztmodernre jellemző viccet érzékeljük, hanem a lét nélküli tudat térségünkben természetes 316