Domokos Mátyás: Hajnali józanság. Esszék, viták, elemzések (Budapest, 1997)
ELLENSZÉLBEN - Az örökség őrizői
kiadásban olvashatjuk, amikor pedig már ezt a jellemzést nyugodtan fel lehetett volna cserélni az idők változásának a hivatalos szellemében akár, egy tárgyhoz - Petőfihez - illőbb metaforával, mondjuk, Arany vagy Ady, Babits vagy Kosztolányi, vagy netán Illyés írásaiból származóval. De hát a tudós szerzők és szerkesztők, daliás tudományos címviselők fejében ez a gondolat, a jelek szerint, föl sem merült. Az ilyen tünetekkel szembesülve alkalmazták a régi rómaiak a mondást: in minimis Deus est maximus. Lehet persze fölényes kézlegyintéssel elintézni mindezt azzal, hogy hol van már a tavalyi hó?! Csak hát, tudtommal, idei hó még nincsen. Nincsen egy korszerűbb irodalomtörténeti munka, amely azt jelezné végre, hogy a magyar irodalom folyamatosan készülő, és nem visszavonásig érvényes önarcképe legalább annyiban hatott az irodalomtörténetírásra, illetőleg az irodalomtudományra, hogy mai művelői mást - többet - is látnak, mondjuk, Jókai 1848-49-et megjelenítő írásaiban, Mikszáth prózájában, az Árvácska ban, az Asszonyságok díjában, Ady, József Attila, Szabó Lőrinc vagy Weöres Sándor verseiben, mint a különböző elméleteknek demonstrációs céllal odavetett, kísérleti fehér egereket. Az irodalom szemléletének: művek és pályák értelmezésének a magyar irodalmon belül megvalósult lehetősége, az az esszéírói és kritikusi gyakorlat, aminek a természetét jellemezni, fontosságát pedig hangsúlyozni igyekeztem, ha jól meggondoljuk, egyfajta természetes és spontán hatás- illetőleg befogadásesztétikán alapszik. Az irodalom tudománya azonban tudománytalan s ezáltal tudományos szempontból értékelhetetlen megnyilvánulásokként utasítja el az irodalom írói szemléletének az eredményeit és felismeréseit. Ezt a rossz bizonyítványt, amely az irodalmat hamis tanúvá tette saját igaz pőrénél (hogy József Attilával szóljak), még a marxista szemléletű irodalomtörténetírás állította ki az írói-kritikai esszéről, s ez a rossz bizonyítvány változatlanul érvényben van, holott a tudomány tekintélye éppen az általa fémjelzett gyakorlat következtében úgy elillant, mint az álombéli pénz. - Mi lehet ennek a makacs ellenállásnak az oka? Ideológiai, tudományos követelménynek álcázott irigység és féltékenység a veszedelmes versenytárs iránt? Nem tudom: e groteszk jelenség freudi analízisét végezzék el az ezredvég Szmuk doktorai. Heidegger idézett tanulmánya szerint „a művészet lényege: a létező igazságának a működésbe lépése.” De ez az igazság, figyelmeztet a ta-85