Görömbei András (szerk.): Csak az igazat. Tanulmányok Illyés Gyula születésének centenáriumán (Budapest, 2003)
A költő felel - Bertha Zoltán: Egzisztencia és transzcendencia (Illyés Gyula költői világlátásának néhány vonásáról)
35 Vö. „Isten meghalt! - ne itt tisztázzuk, hogy Nietzsche e kiáltásában a diadal vagy a vereség üvöltése volt-e a nagyobb. S így annak a bizonyos emberfölötti embernek a fogalma dölyf vagy alázat szüleménye-e? Azaz a magunk istenülését készíti-e elő, ami valóban csak ördögülésre vezethet, vagy pedig az egykori egy isten lényének millió részecskéből való újra fölrakását? A tisztázást az odázhatja el, hogy túlvilág és isten, mint láttuk, egymástól függetlenek is lehetnek.” Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1961-1972. Bp., 1989. 324. 36 Illyés költészete egészében inkább elmélkedő-bölcseleti, gondolati-ontológiai jellegűnek tekinthető abban az értelemben is, ahogyan megkülönbözik az úgynevezett „egzisztenciológiai” (a filozófiai tartalmakat a megérzékítő képiségben feloldó vagy elrejtő, az azokat redukált nyelviség, mintegy „nyelvvel közvetített nyelvnélküliség” által szuggeráló) létköltészettől; „az ontológiaitípusú létköltészet tételesen, tudatosan, reflektáltan vagy ennek látszatát hordozva fejt ki bizonyos filozófiai gondolatokat. Ilyen például Vörösmarty, Babits vagy József Attila költészete. Egzisztenciológiai típusú líra Pilinszky Jánosé, aki soha nem beszél filozófiáról, létről, mégis egész költészete erről szól”. Fabó Kinga: A határon. Bp., 1987. 162. 37 „A végső megoldás, bárminek nevezzük: Isten vagy a causa sui, az emberi életnek, sőt, a világ létének az alapkérdése és alapténye (...) Istenkeresés? Nem: értelemkeresés. Minden élet titkának, értelmének a fejtegetése. Egyszer valamennyien ott állunk a halál előtt, és azt vesszük észre, nincs elég vigaszunk. Nem vagyok ateista, mert az is eleve tagadást jelent, elzárkózást valami elől, amiről senki és semmi nem tud bizonyosat. Kész vagyok Isten befogadására is, mint a dolgok végső értelmének, az egész teremtés befejező aktusának a befogadására, de tudjam, értsem, igazoljam a magam számára. Műveltségem vagy talán inkább félműveltségem egyelőre ellenáll, kevés és hiányos a bizonyítás. Értelmem sokkal gőgösebb, hogysem beérné sovány vigasszal. Még meghódításra vár. Ha a végső értelem Isten, miért nem ismerhetjük meg őt? Miért titkolózik, miért hagy bennünket bizonytalanságban? (...) Isten létére mint a végső értelem valóságára nincs kielégítő bizonyíték.A költő felel Beszélgetések Illyés Gyulával. [Szerk. Földes Anna], Bp., 1986. 393-395. - Vö.: „Milyen szabad káoszt nyit idebent / agyad egy sejtje! Milyen végtelent / alkot egy villanásnyi vágyból! / Az a való, mit Isten így teremt” (Világrend). - S az ilyen értelemfaggató erőfeszítések jutnak el lucidus logikai fejtegetésekig, gondolati játékokig is: „Állítólag Einstein mondta: /- Isten nincs; de hiszek benne. / Ez a következőket jelentheti: 1. beismerem, hogy babonás vagyok, 2. látom, hogy lényemet nemcsak az ész kormányozza, 3. vállalom, hogy ez a világ nem elégít ki, 4. tanácsolom, hogy merjetek ellentmondani magatoknak”. Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1946-1960. 1987.494. - Tömör spekulatív-filozófiai (szinte prózaversszerű) elmélkedés még például: A tettes. - „Merész” szellemi felemelkedés és vallás, katolicizmus összekapcsolódásának lehetőségeiről pedig lásd Katolikus költészet. In: Illyés Gyula: Iránytűvel. I. 329-347. 38 Tamás Attila: Illyés Gyula. Bp., 1989. 158-166. 39 Tüskés Tibor: Illyés Gyula alkotásai és vallomásai tükrében. Bp., 1983. 257. 40 Izsák József: Illyés Gyula költői világképe 1920-1950. 1982. 450. 41 Béládi Miklós: i. m. 1974. 293. 42 E „mű nemcsak sírvers, hanem vitavers is. A sírvers a jövőnek szól, igazolása egy sorsnak. A vitavers azt cáfolja, hogy ez az igazolás kétségessé válhatna azáltal, hogy nem ismétlődhetne meg a sorsképlet nemzetmentő jellege. Ez a vita nem valakivel folyik, hanem a nemzeti történelem rossz démonával, a nemzethalál rémképével”; „a sírverssorozat a nagy példát mutatja fel, a reflexiós-vitázó versegységek a példa, a csoda érvényességének érdekében érvelnek. Az érvelés lényege: a magyarságot, a magyar népet védeni kell”. Vasy Géza: Illyés Gyula évszázada. Miskolc, 1998. 48-49. 43 Lásd ehhez: Tamás Attila: Illyés Ady-élményéről. In: In honorem Czine Mihály. [Szerk. Görömbei András, Kenyeres Zoltán]. Debrecen, 1999. 235-243. 44 Lásd ehhez: Imre László: Irodalom és küldetés. Miskolc, 2000. 156-171. 256