Gróh Gáspár: Egymásért vagyunk. Tanulmányok, kritikák (Budapest, 2000)
I. - Legutóbbi romantikusunk (Utassy József: Júdás idő)
Utassy József számára ismerős lehet, amitől azonban különös belső feszültséget, izzást kap, az a benne élő szimultanizmus: az idill mögött is fölsejlő tragikum, és a sebzettségében is jelen lévő - gyakran éppen annak sötét tónusát aláhúzó, hitelesítő - ragyogás. Ez a kettősség erősíti, feszíti a versek sziporkázó képanyagát, a legnagyobb romantikusok modelljéhez hasonló módon, olyannyira, hogy ha nem hinnék a romantika és a költészet valami titkos, genetikus kapcsolatában, akár azt is mondanám, hogy Utassy az utolsó romantikusunk. így csak azt mondhatom: ő a legutóbbi... Ami azonban bizonyos: ő nemzedékének leglíraibb, legköltőibb költője. A legmegragadóbb benne - mai költészetünkben szinte egyedülállóan költészetének elsődlegessége, természetes szubjektivitása, lobbanásra, ellágyulásra, kamaszos csúfolódásra, finom iróniára egyaránt kész temperamentuma. Mindehhez magától értetődően társul a klasszikus költő-ideál immáron gyakran, de korántsem az újraértelmezés vagy meghaladás pozitív vívmányain épülő megmosolygásával is szembenéző vállalása. Ha valaki ennyire lényéből adódóan költő, ennyire személyesen képes fogalmazni, könnyen felmerülhet a fokozott intellektualitást hiányoló fanyalgás. Utassy költészete sem menekülhet meg az efféle vádaktól, jóllehet, ha csak ajánlásai, utalásai listáját vesszük szemügyre, nyilvánvaló: korántsem ösztönös, hanem széles horizontú, sokoldalúan nyitott, az értékek változatos fajtáira fogékony költő, akinek természetessége egyúttal tudatos intellektuális, egzisztenciális választást is jelent, ami nemcsak az indulás „erőénekeiben” jelenik meg, hanem - bár csökkenő súllyal - jelen van a pályakép minden pontján. Az értékorientáció e jellegzetességét belső és külső okok egyaránt alátámasztják. Az utóbbiak között első helyen kell említeni azt az értékrendbeli válságot, amelyik a XX. század sorozatos útkereséseinek, nem mindig látható irányú fordulatainak szövevényében folyamatos kihívást jelent. Utassy a természet egyetemes törvényeiben talál fogódzót, a vitalitáskultusz azonban nem korlátozza a további értékek felé tájékozódásban, sokkal inkább csak alapformája az egyetemes értékkeresésnek. Olyannyira fontos vonása ez gondolatvilágának, hogy nem pusztán egyirányú belső mozgás jellemzi a fogalompárt, hanem a visszacsatolás is megjelenik: így tehát minden más - szellemi, esztétikai, morális stb. - érték mint a teljes élethez nélkülözhetetlen érték egyúttal vitális értékként is megjelenik. Ez teszi lehetővé, hogy Utassy nem esik bele az ilyen típusú szemléletű alkotókat fenyegető csapdába, szemlélete nem rekeszt ki semmilyen valódi értéket. Az életesség sajátos kétarcúsága (az értékek felé menekülés motívuma) a pályakép egészének áttekintésekor sem hagyható figyelmen kívül. Utassy pályájának eddigi szakaszai súlyos belső törést mutatnak: ha csak kötetei címét idézzük, akkor is szembeötlő a kezdeti „lobogás” „varjuhodásra” változása, a hangnem feltűnő megkeseredése. Csakhogy a folyamat sokkal