Juhász Attila: Lassú nézés - Kortárs Kritika (Budapest, 2020)
A Gátlástalan Barangoló. Zalán Tibor műveiről
tást, hanem azzal is, hogy szinte minimális, erősen redukált jelzésekkel tud beavatni az összetett érzésvilág rejtelmeibe. Líraiság és balladás drámaiság egyaránt képes érdemben hozzájárulni a nagy erejű ábrázolás sikeréhez. Mint a korábbi hivatkozás alapján is sejthető, a legtöbb fontos gondolat, az igazi bölcseleti hatás a kevés beszédű nagyapától érkezik. Az ő mindenlátása mágikus-misztikus színezetet is kap, ahogy az már csak lenni szokott egy kisgyerek látásmódjában, illetve ahogy a legintenzívebb ismeretszerző időszakát élő egyetemista fiatalember emlékezetében ő újra megjelenik (ld. a második ciklus Hagyaték című írását). Emellett Petőfit és József Attilát egyaránt eszünkbe juttathatja, ahogy a zokogva büntető anya teljes önátadó szeretetgesztusait látva érzékeljük a gyermek áhítatát érzelmi-etikai érésének kulcspillanataiban és az elbeszélő jelenben. Vajon működnek-e még manapság a bensőséges kapcsolatok, az efféle jelzés érthűségében is hallatlanul intenzív a közvetlenség a közeli hozzátartozók kisvilágában? Vajon tudunk-e még a legegyszerűbb kisemberek nagyságára úgy feltekinteni, ahogy a zaláni gyermekvagy felnőtt alakmás idézi fel az apa alakját? Azt hiszem, ezek a kimondatlan hiányérzetek is ott lappanganak a felvezető írásban és a novellákban egyaránt. „csúnya és rideg világban” Az illúzióvesztések ellenére is értékfelmutató gyermeki emlékezet történeteit a már beavatott felnőtt kortársi életképekben szemléltetett tapasztalatai egészítik ki, illetve ellenpontozzák. A második és negyedik rész szövegeinek túlnyomó többsége, vagyis az egész kötetnek mintegy a harmada már redukált szimbólumhasználat- 257