Juhász Attila: Zalán-verziók. Z. T. három évtizede (Budapest, 2004)
"EMBERTAN EZ VAGY HASONLÓ TÉMÁK" - "Ez nem elefántcsonttorony" - Kívül
fontosságú elemévé válik (lásd a prousti allúziót, illetve: „és húsomban kigyúlnak a fekete máglyák. Énekelnek”, „kaszál a hó kint és lám már a tél is / az ég is a hó is a csönd is és a halál”, „nincs ami / előttem van. (befogad és kitaszít a világ) nincs semmi / utánam”, „hervad már, szeme üregein átfúj a szél”, „ez hát a férfikor jártam / a szállongó hóban ez hát az tűnődtem”, „A kis belezők / nagy évada ez. Oly korban félek én”). Szembetűnő, hogy költőnk számára mennyire meghatározó lehetett a kötet összeállításakor József Attila-élményének integrálása. Egyfajta rejtett számmisztika is utalhat arra, hogy Zalán Tibor hetedik kötete éppen a József Attila-féle emberi-költői program („A hetedik te magad légy!”) jegyében kísérli meg a lírai én és az alkotó szubjektum mind teljesebb közelítését, azonosulását. Ennek adalékaként említhetjük, hogy a centrumban elhelyezett két jelentős én-vers, a Fehér-fekete zsoltár és A fehér bölény egyaránt hét-hét tételes nagykompozíciók. (Idetartozhat az Elmozduló üveglapok igencsak polivalens szövegében fellelhető jelzés is: a szerelmi partner igazi énjét kereső társ „történetében” egy Don Juan-i alteregóra való utalás mellett bukkan fel a motívum: „S ha hiába vár! Olyanra várjon, aki / el is jön (...) Hát nem segítesz? Ekkor meg / ragadja, törékeny lányhoz méltatlan erővel / Keményen, itt már a játéknak vége is (...) A Don Giovannit már nem várjuk meg / itt. Tizenkilencharmincötkor Mahler. Otthon, kinek / kinek. A hetedik. Belenyög egy pillanatra (...) Sír / nyüszít, énekel. Figyeli, ahogy elhagyják. Föl- / földobják a rándulások. Kívül - nem érkezett meg hozzá / mégse”.) A verseknek több mint harmadában bukkannak fel József Attilára utaló jelzések. Van úgy, hogy maga az ábrázolásmód karaktere idézi meg a költőelődöt, tényleges evokatív megoldások nélkül {Idill), máskor az utalás a motivikus áthallás esetlegességének jegyében történik („És hiába fáj / akinek, amiért. Ahogyan és kész a leltár”, „A Törvény szövetén / átsejlik félelmes lárvaarcunk”, „[feléhez elért e vers][jaj, mama, nézd!]”, „Találkoztam egy kurvával. Talán erről / még. Szép volt és legalább háromnegyed mázsa. Csak / ment, feketében ment, valami padlásszobába / n maradt az álma”), de a József Attila-emlékezet lényegét a világképi és szemléletmódbeli rokonságot, alkati-mentalitásbeli azonosságot kifejező motívumhasználat hordozza („Milyen rend van most ott kint! és milyen / nyugalom bennem béke bennem - bennem az éj / konok és hűvös rendje”, „Érintettél és megértettem / el vagyok veszve”, „a fagy is elrohaszt. A téli éj. Az éli téj”, „akkor ő / már nyilván halott. Vagy lehetne bizonyos / értelemben. Vagy tán egészen az"). Időnként egész József Attila-versek emlékezete válik meghatározóvá az ihletben. Ennek egyik sajátos példája a Verőlegények anyáknapja című opus, mely a Mama mint előzményvers ironizált kontextusban történő újraírását prezentálja, s profán motívumkezelése elidegenítő hatásúvá is válik8. A létszemlélet hasonlóságát a Reménytelenül több Zalán-versre is szétosztott megidézése reprezentálja („később az ember nem remél”, „A rvák vagyunk / árvák, ugye drágám! / így a költő, tűnődve, lassan, ha már leszállt”). 99