Kelemen Lajos - Szeredy Ádám (szerk.): „A működés több, mint a lét” - Fodor András emlékezete (Budapest, 1997)
"Egymásba néz két üzenet" - Kis Pintér Imre: Búcsú szerkesztőtársunktól
szerint: egy személyben „jugoszláv” és magyar) gáláns, verses dicséretét. Fölkészültségével és szeretetével nemcsak minket emelt meg, de bizony még a helybéli közönséget is - akaratlanul - megszégyenítette. Utólag nem is tudom, miért csodálkoztunk, hisz máskor is ezt tette, gondosan készült minden szereplésére, bármi legyen az. Kovács István Kortárs-díjára nemrég például a kívánt laudáció ürügyén teljes pályaképet rajzolt (vö.: Kortárs 97/2.). Máskor, az Ernst Múzeumban a Kortárs már feledésbe merült régmúltját elevenítette föl szisztematikusan, de ugyanígy megtanulta-kiértékelte a Nemzeti Kulturális Alap kurátoraként az összes létező kulturális lapot (emberpróbáló feladat). Megtette a Kortársért, ami csak tőle telt. Ha esett, ha fújt, hetenként kétszer bejárt a szerkesztőségbe, munkatársakat szerzett, kéziratokat hozott és olvasott, s ha mégis szabadságra vagy éppen szívműtétre ment, aprólékosan megbeszélte velem az időpontokat, holott főmunkatársként lényegében korlátlan szabadsága volt. De nemcsak a negyvenéves évfordulón ült szemben a közönséggel, részt vett a szerkesztőség magánjellegű összejövetelein is, eljött Egyházashetyére feleségével, Sárikával, hogy közösen megirigyeljük Ambrus Lajos kollégánk portáját a Berzsenyiszülőház szomszédságában. Szólni kell ezekről, mert az írás mellett a kapcsolatteremtés-tartás volt a másik életeleme, és mert - kezdettől - elképesztően sok föladatra vállalkozott; és mert közéletünkben ugyan volt még rajta kívül számos közvetítő és integráló személyiség, de Fodor András mindőjüktől alapvetően különbözött. Kedves volt szinte mindenkihez, nem nagyon érdekelték a prekoncepciók, mindig is békíteni igyekezett, vagy tehetséget fölfedezni. Mindent elkövetett a szerinte fölösleges konfliktusok elsimítására, s e célnak általában személyét, presztízsét, sőt sokszor még az érintettek szándékát is alárendelte. Azzal se törődött, hogy sokan ezt gyengeségnek tartják, neki biztosíték volt ama szuverenitása (a Napló is ezt bizonyítja), hogy distanciával viszonyult mindenhez, önmagához is. Úgy próbálta a jó ügyeket segíteni, hogy semmiféle ügynek nem vált a kiszolgáltatottjává. Voltak egyértelmű értékpreferenciái -József Attila, Németh László, Illyés, Bartók, Egry, no meg Fülep professzor vagy a somogyi tájék bűvölete, erről beszéljenek mások-, de valójában egyetlen irányzathoz vagy szekértáborhoz sem csatlakozott teljesen. A sokféle értéket befogadni képes magyar irodalom volt az eszménye, abban a (nem is olyan régi) világban, amelyet bármi kimagasló érték tényleg a létében fenyegetett. Fodor András is megszenvedte a diktatúrát, mégis mikor már kicsit olvadni kezdett, olyan gyanútlanul sétált az egymásnak feszülő roppant indulatok hátán, mint Jézus a vízen. Különös képességet kapott: a magyar szellemi életet fölösen teleszórt taposóaknák nem robbantak föl a talpa alatt. Persze ára is volt ennek: hiába volt a fél világ barátja, a lelke legmélyén magányos maradt. 130