Kelemen Lajos - Szeredy Ádám (szerk.): „A működés több, mint a lét” - Fodor András emlékezete (Budapest, 1997)
"Egymásba néz két üzenet" - Torna József: Ahogy a csillagok lejönnek
„konok idő” ellen. Ő volt a „konok”. Mint Bartók. Vagy József Attila. Amilyen istent választunk, olyanok vagyunk. Egyik - talán utolsó? - interjújában azt mondja, azért írt olyan keveset Istenről, mert Isten neki túlságosan szent fogalom. Bartókról annál többször el kellett mondania, nem ismer nála fönségesebb, tisztább szellemvezért: imádkozott is hozzá, akár akarta, akár nem: Nem emlékszem, mikor mondtam ki nevedet először, de benne valami komor tisztelet már akkor is volt. A puszta névért lelkesedtünk, mert tisztaságot jelentett, hittevőt, a teljes rokont, a helyettünk cselekvőt, akire gúnyos kétkedők közt büszkén mutattunk: ránk hasonlít. Amilyen istent választunk, olyanok vagyunk. Amilyen verseket írunk, olyanok vagyunk. Bandi első múzsája a költészet. Erősebb a halálnál. Megcsalja a Nagy Csalót, aki azt hiszi: a hársfa alól odaviszi a vízre, s ott fog úszni, ott hánykolódik, mint valami szörnyű leviatán, kifordult szemmel, világot beszívó szájjal. Mindenki menekül előle. A szellemi ember azonban nem a halál szörnyetege: éppen a halálától kezd szépülni, eléri azt az érettségetcsöndet, melyet, míg élt, eltakartak az élet töredékes, valóban percnyi dolgai. Tökéletesen kirajzolódik most már, ki volt Fodor András. Vízió, beteljesedés, akin nem fognak a változások. Ő a változatlan költő, a férj. az apa, a barát, a levélíró, a kultúrák utasa, és akiben az elindulok „bíztak eleitől fogva”. Akiről leszakadtak minden maszkok. És ő a Hiány. És önmaga esszenciája. Tavaly ott voltunk nála, éjszaka, a hársfával lélegző házban. Hívott: az idén is látogassuk meg. Már nem tehetjük. De most is ott látom. A nagy fa az ő élet-áldomásának képmása. Termékenységének látható rajza. Ő már láthatatlan, leírhatatlan, visszahozhatatlan. Nem, Bandi, mi már nem érünk el téged. Neked kell lenyúlnod értünk. Ahogy az égbolt lehajol ránk fölmélyülő-kék értelmével. Ahogy a csillagok lejönnek, és verseket mondanak. Hogy megőrüljünk vagy kijózanodjunk? Nem tudom. /48