Kelemen Lajos - Szeredy Ádám (szerk.): „A működés több, mint a lét” - Fodor András emlékezete (Budapest, 1997)
"A párbeszéd oltalma" - Fodor András önvallomása - Az Élet és Irodalom látogatóban Fodor Andrásnál (Hernádi Miklós)
Fodor András önvallomása Nyolc évet töltöttem ebben a városban. [Kaposvár] Nem akármilyen nyolc esztendőt. A MÁV-intézetbe kerültem be, ami éppen ennek a parknak a szomszédjában van. De én abban a három évben, amíg ott voltam, soha nem jártam ebbe a parkba; szögesdrótos kerítés választotta el a világtól is. Mi még sétálni is csak zárt alakzatban sétálhattunk, katonai rend volt ott. Egyenruhában jártunk, mintha egy katonai iskolában nevelkedtem volna. Kaposmérőhöz és a pusztaberényi gyerekkoromhoz képest ez a változás iszonyú volt. Pap Jóska barátom mondta, hogy a padláson még mindig meglehetnek valahol azok a kockás papírra írt leveleim, amikben az itteni nehéz dolgaimról panaszkodtam. De valójában a nagy nyomás, a visszaszorítottság, a szinte vasfegyelem hozhatta ki belőlem az írás kényszerét, illetve arra kellett rádöbbennem, hogy az egymáshoz tartozás, a közösség, a barátság az egyetlen védekezés a világ nyomásával szemben. A nyomás persze egyre inkább ránehezedett az egész országra is. Szülőföldemen. Somogybán, szerk. Major Sándor. Somogy, 1991/2. 11-19. Az Élet és Irodalom látogatóban Fodor Andrásnál-[. ..] Tizennégy éves koromban egy fiatal magyartanár vette kézbe írásaimat, s tiszteletreméltó egyenességgel megmondta róluk, hogy rosszak, de nem is csoda, mert ösztönös tájékozódással jobbakat nem produkálhatnék. Tanács helyett egy ismeretlen költő nevét véste emlékezetembe. 1943 Könyvnapján vettem meg József Attila szárnyascsikóval díszes, válogatott kötetét. A találkozás, mint csaknem valamennyi pályatárs eszméletében, bennem is új világot nyitott. Költő és ember egységének, a kifejező erő páratlan nyíltságának máig eleven József Attila-i csodájáról egy róla írt könyvben épp a közeljövőben szeretnék vallani. Bizonyos, hogy a kamaszérzések forradalmán, a történelmi korfordulón kívül elsőként neki tulajdonítható, hogy még gimnazista korban verseim jelenhettek meg országos folyóiratban, a Várkonyi Nándor és Csorba Győző szerkesztette pécsi Sorsunkban. Ilyen légkörben könnyű volt szellemi műhelyt teremteni. Tele voltam külső-belső megrendeléssel. A német önképzőkörnek Goethét, az angolnak Keatset Shelleyt, Whitmant. Eliotot fordítottam. Saját önképzőkörünk határait pedig kiterjesztettük Rimbaud-tól Thomas Mannig, Gorkijig, a görögöktől Einsteinig és Bartókig. 69