Kelemen Lajos - Szeredy Ádám (szerk.): „A működés több, mint a lét” - Fodor András emlékezete (Budapest, 1997)
"A párbeszéd oltalma" - Sorsfordító pillanatok (Kabdebó Lóránt)
elkezdem írni életem regényét. Tehát voltaképpen a magamra vállalt nagy bűnhődés helyett egy másik bűnhődést vállaltam, azt. hogy írni kezdtem. K. L: - Tehát tulajdonképpen a novella végpontja az emlékezésed elindítója? F. A.: - Úgy van. Igazság szerint ez volt az első átgondolt írásművem, azzal a céllal, hogy 13 éves koromban megírom addigi életem folyását. Tíz hónapig készült ez az önéletrajz. A füzet megvan, és a változó írásképből látszik, hogy az alatt a tíz hónap alatt belül is rengeteget változhattam. Az utolsó fejezet egy nagy-nagy szerelmi áradozásba torkollik, méghozzá egy reménytelen szerelemnek a kivallásába. Tehát újra visszajutok a kezdeti melodramatikus állapotba. A befejezés dátuma: „1943. IV hónap 26-án''... De ez akkor már, úgy látszik, kötelezett arra, hogy a krónikát folytatni kell, mert négy nap múlva előveszek egy másik füzetet, ráírom, hogy 1943. május I., és naplót kezdek írni. ICL:- Tehát hány éves voltál te? F. A.: - Tizennégy, és attól fogva, azaz több mint 40 év óta én naplót írok. Minden napról elszámolok. K. L: - Igen, írókörökben legendás, hogy te vagy az egyik nagy naplóvezető, azt hiszem, Füsi József volt még ilyen. És hát természetesen Szentkuthy Miklós sok ezer oldalas naplója is ma már közismert tény. F. A.; - Hangsúlyozom, hogy ha nincs ez az előtörténet, akkor talán nem érzem kényszerítve magam a folytatásra. Valójában ez a szigorú apa nagyon is segített nekem abban, hogy megtaláljam magamat, egyrészt azzal, hogy a gyengéimre tapintott rá, másrészt azzal, hogy én ennek ellenére mégis meg akartam mutatni, hogy nekem is igazam van. Hozzátartozik még ehhez az 1943-as időszakhoz, hogy ő ebben az évben meghalt, nagyon nagy szenvedések, általános rák következtében. Teljes tönkremenetele a szemünk előtt ment végbe. Halála a család helyzetét, az enyémet is megváltoztatta bizonyos fokig, továbbá idetartozik az is, hogy ebben az évben dőlt el, különféle vonzalmaim közül melyik az igazi. Mert bár eddig csupán „epikus ügyeimről” volt szó, én tízéves korom óta írtam verseket, de ezt a tevékenységet eleinte nem vettem igazán komolyan, csak olyan életkísérőjelenségnek tartottam. Krónikaként írtam megesett diákcsínyekről, vagy különféle ilyen dolgokról. Ám ebben a korszakban, amiről most szó van, már a vallomásos lírával is próbálkoztam, és egy osztálytársam az akkor odakerült fiatal magyartanárunk előtt leleplezte lírikus hajlamaimat. Valami dolgozatom, vagy egy jó feleletem irányította rám a figyelmet. Ez a H. Kovács Zoltán nevű irodalomtanár volt az, aki a verseimet alaposan megnézve őszinte kritikát mondott róluk. Közölte, hogy az írások nem jók, de valami figyelemre méltó van bennük. Ezért tanácsot adott, kiket kell olvasnom. Mindenekelőtt József Attilát ajánlotta, 1943-ban! A termékenyítő 72