Kelemen Lajos - Szeredy Ádám (szerk.): „A működés több, mint a lét” - Fodor András emlékezete (Budapest, 1997)
"Melyik ítélet lesz csalhatatlan?" - Domokos Mátyás
Domokos Mátyás Fodor András a második világháborút követő években feltűnt fiatal költők, a „romok és tilalmak” nemzedékének mélyből jött tagjaként jelentkezett első verseivel az Illyés Gyula szerkesztette Válaszban. Egy időben indult tehát, ha nem is egy helyen. Juhász Ferenccel, Nagy Lászlóval és Simon Istvánnal, az újjászülető ország szellemi életében is új költői utak és magatartás lehetőségeire vágyódó nemzedéktársaival, akikkel a népi származás rokonságán túl, a közös igény is összefűzte, hogy általlépve a háborúk üszkén, szennyén és törmelékén, egy közösség megbízásából, „általukés értükéivé”, kísérelje meg visszahódítani „az ember elveszett világát". Bár a magatartás természetesen nem volt új: az előttük járt nemzedékek legjobbjainak erkölcse s a kultúrát birtokba vevő társadalom igénye együttesen és szinte parancsolólag írta elő - de új volt a helyzet s a frissiben jelentkező tehetségek aspektusa, melyből nekiláttak a saját eljövendő birodalmuk föltérképezésének a félrerajzolás, a perspektívavétés temérdek veszélyének kitéve. Hogy mást ne is említsünk: a különféle, előszámlálhatatlan és végletes költői kísérletek tetszetős részigazságainak (Illyés Gyula hasonlatát kölcsönvéve) Menenius Agrippa i lázadása már akkor is javában tombolt, az izmusokörvényeibe rántva, sőt nemegyszer meg is fojtva egyik-másik ingadozó s önmaga valódi céljai felől bizonytalan sejtésű fiatal tehetségét. Fodor András akkori versei a ’47-es, '48-as és ’49-es Válasz hasábjain - tizenvalahány év távolából s a máig nem múló zűrzavar következményeinek ismeretében visszatekintve, növekvő elismerést keltőén - mindenekelőtt arról a belső biztonságról tanúskodnak, amellyel azonnal megérezte tehetségének igazi s földhöz hű karakterét. Kezdettől fogva nem hitte el, hogy „a szó azért adatott az embernek, hogy azt szürrealista módon használja fel”, de téved, aki azt hinné, hogy a tájékozatlanság, a provincializmus vagy az elzártság naiv realizmusának alvajáró biztonsága vezette az induló költő első lépéseit a modern líra jó fél évszázada működő kráterei fölött. Műfordítói és zenei érdeklődése korán kibontotta előtte a nagyvilág szellemi életének modern horizontjait, csakhogy ő nem az izmusok, hanem - ha szabad így mondani - az' „örök realizmus” ösvényein ereszkedett le a modernség csatájába. Ifjúsága költői iskolájának, Takáts Gyulának s főként Illyésnek az ujjmutatását követve vágott neki az útnak, József Attilától lesve el a holt anyagban „feszengő lelkes mozdulat" érzékletes megnevezésének varázslatát. Hová tűntek a ..vakmerő dalok lándzsái"?. Kortárs, 1965/1, 137-142. 91