Kurucz Gyula (szerk.): Romlás és reménység. Magyar évszázadok (Budapest, 2000)
Rázsó Gyula: Mátyás király, a reneszánsz uralkodó
RÁzsó Gyula < az alapokat Európa második állandó zsoldos hadseregének - az elsőt az 1444-ben megszervezett francia compagnie d’ordonnance-ok jelentették. A körülmény, hogy hirtelen jó minőségű, a báróktól független, állandó hadsereggel rendelkezett, hamarosan egész politikája egyik döntő tényezőjévé vált. A legnagyobb veszélyt változatlanul II. (Hódító) Mohamed szultán hatalmas oszmán birodalma jelentette. A fenyegetés nagyságát Mátyás tisztán látta, és örömmel csatlakozott a nagy humanista pápa, II. Pius nagy keresztes háború tervéhez, mivel, mint nem egy levelében leszögezte: „nekünk a török örökös ellenségünk”. A cselekvés órája 1463-ban ütött, amikor II. Mohamed lerohanta a keresztény államok szolidaritásában kissé túlságosan bízó Tamás István boszniai király országát. A keresztény államok közül mindössze Mátyás Magyarországa és a Velencei Köztársaság mérte fel helyesen a veszély nagyságát, és indított hadat II. Mohamed ellen. Mátyás már eme első hadjáratában is kiváló hadászati érzékről tett bizonyságot: télen intézett ellentámadást a török ellen, mivel a szultán hadainak döntő többsége elhagyta a meghódított Boszniát és téli pihenőre vonult. Az oszmán haderő e gyengeségét Mátyás a következő háborúkban is kiválóan kiaknázta. Boszniai hadjárata is sikerrel járt, elfoglalta és a magyar végvári rendszer egyik pillérévé tette a fontos jajcai várat, emellett még több mint hatvan város és vár szabadult fel a török uralom alól. A következő néhány év döntő fordulatot hozott Mátyás politikájában. 1464-ben mind Mohamed, mind Mátyás seregei felvonultak a boszniai hadszíntérre, de a nagy összecsapás elmaradt: Mohamed kudarcot vallott Jajca alatt, Mátyás serege pedig túlságosan is gyorsan visszavonult Zvornik alól a török fősereg közeledtére. Nagyobb bajt jelentett viszont, hogy II. Pius nagy gonddal és anyagi áldozatokkal előkészített keresztes hadjárata teljes kudarcot vallott: az Anconában gyülekező keresztesek száma oly csekélynek bizonyult, hogy a hadjáratot nem is lehetett megindítani. A súlyosan beteg pápa belehalt a csapásba. Utóda, II. Pál már nem nagyon törődött az oszmán fenyegetéssel, figyelmét a cseh husziták „megtérítése” kötötte le. Ezért nem hallgatott Mátyás követe, Janus Pannonius buzdító szavaira sem. Mátyás válaszút elé került. Azt látta, hogy jelentősebb nyugati támogatásra nem számíthat, ugyanakkor a balkáni török vazallus államok - főleg a két román fejedelemség és Szkander bég Albániája - sem tudtak számottevő segítséget nyújtani a török ellen. Azt is világosan felismerte, hogy az oszmánok sem 56