Monostori Imre: Levélhozta és más történetek - Kortárs Levelezés. Új Forrás Könyvek 61. (Budapest, 2019
I. AMI MÁR BIZTOSAN MEGMARAD ÖNINTERJÚRÉSZLETEK KÜLÖNFÉLE ÜLÉSEKBŐL - A József Attila Megyei Könyvtárban - Kezdő igazgatóként
150 közmorállal is: a szocializmus végóráiban az urambátyámvilág itt a rosszabbik arcát mutatva tartotta magát. Persze megvolt a jogosítványom és a felhatalmazásom a rendcsinálásra (nem is rejtettem véka alá, hogy lesznek idő előtti nyugdíjazások), ámde az ellentábor sem tétlenkedett: volt olyan munkanap, amelynek során a megye, illetve Budapest három hatóságánál, hivatalánál tettek panaszt az ellenállók (személyesen jelent meg ezeken a helyeken egy-egy kolléga munkaidőben) úgymond jogtalan személyzeti döntéseim miatt.153 Jóllehet ezeket a perlekedéseket mind megnyertem (hivatalosan el sem kezdődött egyik sem), azonban el kellett gondolkodnom azon, milyen közegbe kerültem, mi itt a dolgom, egyáltalán mit akarok csinálni és elérni szakmailag, emberileg stb. ebben az intézményben?154 Számot kellett vetnem azzal a (sors)helyzettel, amelybe belecsöppentem, és szembe kellett néznem a valódi nehézségekkel. Például azzal, hogy nem kinevezett, hanem csak megbízott igazgató voltam, ráadásul pár hónap után a megyei könyvtár fenntartója a tatabányai városi tanács lett, tehát náluk kellett pályáznom az igazgatói posztra. A fenntartó megváltozott ugyan, ám ezt nem követte a megyei és a városi könyvtár összevonása: működött tehát Tatabányán egy városi fenntartású megyei könyvtár, valamint egy szintén városi fenntartású városi könyvtár két igazgatóval, két külön adminisztrációval, két költségvetéssel, két külön szervezetként. (Igazgatói működésem idején – bár igény, sőt kísérlet is lett volna rá hol innen, hol onnan – nem került sor a tényleges összevonásra.) A megyei funkciókat úgy kellett ellátnunk, hogy mi házilag „beáraztuk” azokat (no már most: ezért meg ezért a szakmai szolgáltatásért mennyit lehet kérni?), és így a megyei önkormányzat adott némi pénzt, támogatást. Unikális helyzet volt ez, mintegy háromnegyed évig tartott. Igen ám, de mi következett azután? Az következett, hogy 1991-től ismét a megye lett a fenntartó, s most ő követelt a várostól helyi szolgáltatásainkért rasztpárt” jellegű alakulat országgyűlési képviselőjelöltnek kívánt megnyerni a küszöbön álló választásokra. El is mentem Budapestre az egyik megbeszélésre, ám hamar kiderült, hogy ez a párt nem hasonlít a Kovács Imrék vagy a Bibó Istvánok egykori pártjára. Így aztán inkább igyekeztem hazafelé. 153 Az egyik központi könyvtári szaklap szerkesztője magához hívott (rendelt?) a Széchényi Könyvtárba, majd beszélgetésünkből kétértelműen lebegtető cikket kanyarított. (Vö. Könyvtári Levelező /Lap, 1990 /1-2.) 154 Már-már tragikomikus színezetet kaptak ezek a csatározások azzal, hogy a tavasz folyamán egymás után háromszor törtek be a könyvtárba, a második alkalommal – végre – ellopták a garázsból az ütött-kopott, de mégiscsak gépkocsit, a legendás öreg Volgát. Így aztán a sok feszültség mellett még járhattam a rendőrségre, majd a betörőkkel foglalkozó bíróságra is. (Miközben az egyik megrögzött belső ellenfelem gúnyosan megjegyezte, hogy nem ő volt a betörések megrendelője. [Haha!] Viszont ettől kezdve éjjeli őrt alkalmazhattunk.)