Monostori Imre: Levélhozta és más történetek - Kortárs Levelezés. Új Forrás Könyvek 61. (Budapest, 2019
I. AMI MÁR BIZTOSAN MEGMARAD ÖNINTERJÚRÉSZLETEK KÜLÖNFÉLE ÜLÉSEKBŐL - „Az Új Forrás vonzásában” - Műhelytitkok
135 tak volna venni a szerkesztésben. (Ez szinte valamennyi „vidéki” folyóiratnál jellemző jelenség, tünet volt.)138 Ez a folyamatos hírverés egyben folyamatos ismertséget jelentett. Nemcsak a folyóiratnak, hanem személyesen nekem is. Sok értelmes dolgot csináltunk megyeszerte. (Egyszer hármasban voltunk egy kis településen, ahol Sárándi a közönség előtt is el-elvitázott főnökével. Oly annyira feltűnő volt ez, hogy a fönnmaradt titkosszolgálati jelentések 139 138 A megyei napilap valamennyi frissen megjelent számunkat ismertette, ez nagyon hasznos volt, s más alkalmakkor is foglalkozott a lappal. Az első időkben éles kritikák is leíródtak. A folyóirattá válás egyéves évfordulóján kétrészes bíráló szemle jelent meg az újságban (1980. jan 27. és 29.) Még ugyanebben az évben újabb támadást kaptunk (1980. aug. 24.), s a borító átalakítását sem úsztuk meg szárazon. (1985. febr. 9.) Az első hosszú elemzésre nem reflektáltunk – végül is véleménycikk volt –, az utóbbi két támadásra jómagam válaszoltam. (1980. aug. 30., 1985. febr. 23.) 139 (Vö. Szőnyei Tamás: Titkos írás. I-II. Noran Könyvesház, 2012. Az Új Forrás ról: 410-420.) A III/III.-as ügynökség számára elsősorban Sárándi (ezzel párhuzamosan Wehner Tibor, még külső munkatárs) tevékenysége volt az érdekes. Az ügynök személyét is megismerhetjük ebből a feldolgozásból: a Dolgozók Lapja (a megyei napilap) egyik belső munkatársáról volt szó. (E lapnál rajta kívül még két titkos megbízott tevékenykedett.) A jelentések beszámolnak Sárándi bírósági peréről (1979 márciusában – utaltunk már rá), és arról is tájékoztatják megbízóikat, hogy 1981/82-ben munkahelyi fegyelmi folyt ellene, amit azonban felsőbb beavatkozásra leállítottak. Többször visszatér az ügynök – a hétköznapokban Sárándi nagy ellenfele: Jóska nemigen közölte az Új Forrás ban – a Payerral való ellentéteire, szerkesztési elveinek és gyakorlatának autoriter voltára. Az ÁBTL rám vonatkozó (kikért) irataiból – és a Szőnyei-könyvből – kiderül, hogy jómagam is érdekeltem titkosékat. A laphoz kerülésemkor rólam is kartotékot nyitottak. Ez az anyag szerény terjedelmű, de mutatja, hogy be volt biztosítva a rendszer. 1979. február 6-án a megyei rendőr-főkapitányság III/III. osztálya a „Visegrádi László” fedőnevű újságíró ügynök feladatául szabta a következőket: „...eddigi ismeretei alapján jellemezze Dr. Monostor Imre tatabányai lakost, a megyei József Attila Könyvtár dolgozóját. Dr. Monostorit milyen embernek ismerte meg, mint az ’Új Forrás’ c. irodalmi folyóirat külső munkatársa milyen kapcsolatban van a megyében élő írókkal, képzőművészekkel, közülük kikkel tart kapcsolatot, kik ezek és röviden jellemezze őket.” A szóban forgó ügynök azonban, úgy látszik, nagyon elfoglalt vagy lusta lehetett – netán Sárándit akarta elsősorban kinyírni –, mert ez a jellemzés nem készült el (legalábbis nincs a dossziémban). A megbízóknak be kellett érniök egy sovány, márc. 15-én kelt félinformációval, amely szerint a nevezett célszemély az Új Forrás szerkesztésében „mint kritikai rovatvezető” vesz részt. Fönnmaradt továbbá a megyén kívüli kapcsolatok közül egy későbbi jelentés, amely kecskeméti eredetű: jól tudták az ügynökök, hogy valóban terveztem és szerveztem (Pécsi Györgyivel) egy interjú sorozatot fiatal írókkal, szociográfusokkal, többek között Lezsák Sándorral. (Az interjúsorozat – nem a szervek miatt – nem valósult meg.) A későbbi Nagy Gáspár-üggyel nem a III/III. helyi kirendeltsége foglalkozott, így a személyi dossziémban erről nincs följegyzés. Mellesleg ez a személyi dosszié mint szakmai műalkotás komoly csalódást okozott nekem: alig van benne érdemleges információ.