Monostori Imre: Rég múlt? - Utak és útkeresések (Budapest, 1998)
„LEFÚJJUK-E A PORT...?” Művekről és elvekről - József Attila könyvtára és más tanulmányok
bizonyítékaként fontos, de egyszersmind társadalomfilozófiai gondolkodása, észjárása működésének is jellegzetes terepe, illetőleg bizonyító tükre is. De ezen túl is érdemes egy kicsit még elidőzni a társadalomtudományok és József Attila világnézete és világképe kapcsolatánál. Eléggé meggyőző az összkép: a költő olvasmányainak megválogatásakor is a lehető teljességre törekedett, érdeklődése nyugtalan és széles körű, a számára fontos valamennyi szellemi áramlattal meg kíván ismerkedni, pontosan úgy, ahogyan a valóságos, mindennapi életének egy-egy fontos mozzanatában, periódusában teszi (éppen erről szólt előző könyvében, a költő „barthás” korszakát bemutatva Tasi József); a klasszikus filozófiákon, így a marxista és a leninista ideológián, a szociáldemokrácia nagyjain keresztül a klasszikus német szociológiáig vagy a modern lélektanig minden érdekli. Azok a könyvcímek, amelyeket különféle csoportosításokban tár elénk a szerző, sok egyéb tény mellett ugyancsak ellentmondanak a „kommunista költő” epiteton ornansnak (jóllehet József Attilának valóban létezett, volt egy rövid ideig tartó kommunista meggyőződéses korszaka); s még inkább erősítik az egyetemességben és az európai magyarságban gondolkodó költő valóságos imázsát. Műveltsége nemcsak hogy sok forrásból táplálkozott (jól hasznosítva német és francia nyelvtudását is), de ténylegesen is sokszínű volt, semmi esetre sem lehet egyetlen ideológia vagy eszmeáramlat vagy világnézet számára úgymond - „bizonyítékként” fölhasználni. Miként egyetlen igazi nagy szellemet sem. (Persze, az efféle könyvcímlisták önmagukban még korántsem perdöntő érvényűek. Közismert például József Attila élénk érdeklődése a freudizmus iránt, jóllehet egyetlen Freud-mű sem maradt meg vagy került elő könyvtárából. Legalábbis a szóban forgó címjegyzékek és címleírások egyet sem tartalmaznak.) A kötet másik - vagy talán a leginkább - kiemelkedő tanulmányának főszereplői: Babits, Zsolt Béla, Hatvány Lajos és József Attila. Azt a bonyolult (azonban végig és kézzelfogható módon bizonyított) kérdéscsoportot válaszolja itt meg Tasi József, hogy „milyen ‘esztétikától idegen’ s a költő előtt is rejtett indokok hatására írta József Attila a ‘Tárgyi, kritikai tanulmány’-t”. De még hozzátehetjük ehhez: a költészete egyik mélypontját jelentő, az Egy költőre című, úgyszintén Babitsot gyalázó versét. Tasi végkövetkeztetése: személyes ellenszenv (és bosszú) a Mester ellen, valamint szolidaritás Hatvány Lajossal és Zsolt Bélával (szintén Babitscsal szemben). Tasi József kiváló kalauz, megbízható vezető a felidézett húszas és harmincas évek ágas-bogas terepén s kanyargós útvesztőiben. És megvesztegethetetlenül tárgyilagos. Annyira szereti és becsüli tárgya egészét, hogy egyetlen részlettel, helyzettel vagy szereplővel szemben sem elfogult. S oly mértékben „túlbiztosítottak” bizonyítékai (mennyiségükben és bizonyító erejükben egyaránt), hogy föl sem merülhet - egyébként a szakmában és a szakmán kívül is nagyon jól ismert - csúsztatás, bármiféle manipuláció gyanúja, de még az esetleges érték- és hangsúlyáthelyezések (máshonnan szintén oly jól ismert) „technikai” vétsége sem. (No persze, nem mintha Tasi József eddigi filológusi pályafutása során valaha is fölmerült volna bármi efféle „irányzatosság”.) Az első felvonás: Babits és az ifjú József Attila elhidegülésének története. Aztán következik „Tímár Virgil egyik fia”, azaz Zsolt Béla és Babits Mihály kapcsolatának 123