Monostori Imre: Rég múlt? - Utak és útkeresések (Budapest, 1998)
„LEFÚJJUK-E A PORT...?” Művekről és elvekről - József Attila könyvtára és más tanulmányok
ugyancsak a szembeforduláshoz vezető története. Majd: Zsolt A Toll főszerkesztője, József Attila A Toll munkatársa. S következik az emlékezetes Kosztolányi-revízió (ugyancsak itt) 1929-ben, melynek egyik mellékes epizódja: Zsolt csúnya minősítései Babitsról. Rögtön ez után Németh László keményen ironikus kritikája József Attiláról, méghozzá éppen az első olyan Nyugat-számban, amelyről Babits (és Móricz) levette az alapító főszerkesztő Ignotus nevét. Föltűnik azután Babits régi ellenfele, Hatvány Lajos is (aki ez idő tájt, mintegy három éven keresztül havi száz pengőt utal ki támogatásként József Attilának), akinek „ugyancsak erős indítékai voltak, hogy a vérig sértett költőt a Babits-ellenes pamflet elkészítésére ösztönözze”. De ha most fordítunk egy kicsit az olvasás és az értékelés szempontjain, azt is állíthatjuk, hogy a fejlemények és e soktényezős történet befejező, már-már katartikus elemei még mélyebb nyomokat hagynak, hagyhatnak az olvasóban. A zseniális költőben ugyanis Tasi megmutatja a nagyon is esendő, a nagyon is mindennapian közönséges bűneit megbánó s a bocsánatra, a szeretetre a bosszúnál sokkal inkább vágyódó embert. Ennek a mozzanatnak a hangsúlyossá tétele azért is lényeges József Attiláról szólván, mivel egy költő személyiségéről kialakult képünk, véleményünk akarva-akaratlan - mindig is befolyásolja magának az életműnek az értelmezését, érzelmi feldolgozását és bensővé tételét. S az említett fejlemények mutatják meg igazán a sokszor valóban elviselhetetlen József Attila szeretetre méltó, a személyes rokonszenvünket is elnyerő nagy költő másik énjét; az esendő hétköznapi ember mindenkiével közös diszharmóniáit s vágyát a lelki békére. Az általa sárba lökött Babitstól néhány év múlva - pénzt kér. (A „Kedves jó Laci Báty”-ja, azaz Hatvány Lajos ugyanis beszünteti a költő rendszeres és tetemes havi anyagi támogatását); aztán megbánó, magyarázkodó levélben kéri Babits bocsánatát (Babits megbocsát), végül a Magad emésztő katarzisában ő maga is megtisztulást nyer. Kisebb-nagyobb eltérésekkel -se tényekre különös éberséggel figyel Tasi József a megbántás, megbántódás és a megbékélés viszonylagos nyugalmi egyensúlyt teremtő gesztusai máskor is, máshol is feltűnnek ezekben a József Attila-történetekben. Jól ismert (és emlékezetes) például az Illyés Gyulával való (Radnóti Miklós szerint „zavaros”) évtizedes versengő-hadakozó kapcsolata, amely szinte az utolsó pillanatban, a Szárszóra indulás előtti napon oldódik békévé. Nem különben fájdalmas Fenyő Lászlónak (a Nyugat megbecsült kritikusa és költője Szántó Judit élettársa) és József Attilának a kapcsolattörténete, amely szintén kölcsönös megbéküléssel zárul. E vonulatba tartozik a költőnek a Korunkban 1931-ben megjelent „szektás-balos” kritikája Kassák Lajos ellen, melyet két év után, egy éjjel, az utcán Kassák után szaladva ekképpen magyaráz: „Meggondolatlan voltam, és hagytam magam beugratni”. Kassák eme följegyzése (és Tasi József nagyon is tudatos írói-szerkesztői reflexei) megint csak a rokonszenves József Attila-személyiségképet erősítik bennünk. De még Babitsra is visszatérve. Tasi József itt is szépen érzékelteti az emberi autonómia kompromisszumképes természete, valamint a szellemi függetlenség makacsságának lényegi és alapvető különbözőségét. Tény ugyanis, hogy Babtis nemcsak József Attilával békült meg, hanem (és ugyancsak 1933-ban) Hatvanyval, Zsolt Bélá-124