Monostori Imre: Rég múlt? - Utak és útkeresések (Budapest, 1998)
„ÉRTELMISÉGI ÉS PARASZT UGYANABBAN A BŐRBEN...” Csoóri Sándorról - Négy szellemi rajzolat a Tenger és diólevél lapjairól (Németh László, Veres Péter, Nagy László, Illyés Gyula)
csak a stílus, hanem maga az illyési világkép is a szélsőségek és a látszatellentétek folyamatos feloldására példa. Valójában ilyen „mágneses erőtér teremtődött Ozora és Párizs között” - teljesíti is ki a metaforát Csoóri Sándor. Illyés lelki kettőssége (és nem kétlelkűsége, netán kétkulacsossága) a sok évszázados magyar történelemé. Amit azért vállalt magára, „hogy belül magában megszüntethesse. S ezen a ponton megfogalmazhatjuk - kimondhatjuk: Csoóri Sándor Illyés Gyulában a magyarság, a magyar szellemiség történetének reinkarnációját látja. Személyiségében, lelki habitusában, szellemiségében, gondolkodásában, reflexeiben, az „otthon”-tudat sugallásában, nyughatatlan nyugalmában, „vizsgáztató szemvillanásai”-ban. Talán ezért is oly vonzó a számára Illyés mint a nemzeti érték és mint a nemzeti érzés és nemzeti tudat mibenlétének gyakorló iskolája. (S tán ugyanezzel a jelenséggel magyarázható az a különösnek mondható tény is, hogy Illyés szépírói munkásságáról, műveinek csak irodalmi súlyáról, esztétikai minőségéről föltűnően kevés értékelés található a róla szóló Csoóri-írásokban.) Nemzetszemléletének legjelentősebb - mondhatni: korszakváltó - újdonságát abban látja, hogy - József Attilával egyetemben - szakít a korábbi - főképpen a 19. századi - „s nem leié honját a hazában” felfogással. Helyébe az újjáteremtésre, az értelmes rend megteremtésre sarkall. A hamleti merengés helyére - de legalább a mellé - a fortinbrasi praktikus racionalizmust helyezi. Centrális helyre kerül ebben a felfogásban a munka, „a pokoli, a gyalázatos, a reszkettető, a halhatatlan munka.” (A kötés rejtélye, 1972.) A fenti expozíciókból természetszerűleg következik, hogy Csoóri Sándor Illyés Gyula-képének logikája alapján ő a magyar irodalom erkölcsi jogfolytonosságának első számú biztosítója. Amire azért van nagy szükség, mivel - miként írja - „az igazmondás hagyománya legszívósabb an továbbra is az irodalomban él, másrészt azért, mert a nemzet érzelemhagyatéka is ott él.” (Illyés Gyula köszöntése, 1982.) Illyés „megrendülve ismerte fel - írja egy későbbi cikkében -, hogy a huszadik századi történelem egyik legfontosabb kérdése: a nemzet primátusának kérdése. [...]. A nemzet értékszövő forma lehet a napjainkban egyre jobban fenyegető formátlanságban, föloldódásokban”. A magyar történelem sajátossága - folytatja Csoóri -, hogy a nagy politikusok mellett „mindig kiválasztódott egy-egy nagy tekintélyű író, aki kimondva-kimondatlanul a nemzet ‘erkölcsi kormányzója’ lett. Az utolsó évtizedekben Illyés Gyulának kellett vállalnia ezt a szerepet”. Halálával egy legalább két évszázados korszak zárult le a magyar szellemtörténetben, hiszen ennek a szerepnek nincs többé vállalója - új korszaknak kell kezdődnie a magyar irodalomban is. (Kendővel letakart tükrök.) Csoóri Sándor értékhierarchiájában tehát - s erre fontos felhívni a figyelmet nem maga a mindenkori nemzet jelenti az abszolút értéket. Az ő nemzetfogalma szerint a nemzet olyan keret, forma, amelyet meg kell tölteni értékekkel, illetve olyan, amely megőrzi ezeket az értékeket. Ezzel együtt továbbá gátja is a nemzeti feloldódásnak, a jellegtelenné válásnak, a szétszóródásnak. Illyés egész munkásságával - a maga ténylegesen karizmatikus személyiségével együtt - ezeket a „kereteket”, 191