N. Pál József: Magyar sport - magyar sors, II. Esszék a magyar sport történetéből - Kortárs Esszé (Budapest, 2023)

Legendák búcsúja - „.. .az én mentalitásom nem erre a világra való”. Emlékezés Varga Zoltánra - három tételben

„...ÉS ÉN MENTALITÁSOM NEM ERRE A VILÁGRA VALÓ” Emlékezés Varga Zoltánra - három tételben I. Zoli, hát végleg el...? Mindannyian elmegyünk földi életünk törvénye sze­rint, emlék s megbékélés marad utánunk leginkább, de van veszteség, amely feldolgozatlan marad, mindörökre talán. Petőfi, József Attila, Soós Imre vagy Latinovits Zoltán halála például valami fel-feltörő kollektív lelki­­ismeret-furdalásként él bennünk nemzedékeken át, tán a szégyen s az önvád keveréseként is valamiképp; hogy nem figyeltünk, hogy nem vigyáztunk reá (reájuk) elég­gé, hogy nem értettük őt (őket) igazán, hogy már megint eltékozoltunk valamit. Németh László szava jut eszembe még: „egyszer az emberiség is így fog ránk mutatni - írta 1944 háborús telén -, »ezek azok, akik Adykat kaptak, s azon túl, hogy megölték őket, nem tudtak mit kezdeni velük«”. Egy váratlan távozás döbbenete, a sajgó hiány különösen felkorbácsolja az érzelmeket, ez igaz, ám hig­­­gyük el: lelkünk mélyén a bélyeget a beletörődést köve­tően is viseljük tovább és tovább. Amikor Varga Zoltán elhagyta Magyarországot, mér­hetetlen fájdalmat hagyott maga után. Jómaga nem sej­tette ezt, s ha tudja - így mondta később -, még vissza 292

Next