N. Pál József: Magyar sport - magyar sors, II. Esszék a magyar sport történetéből - Kortárs Esszé (Budapest, 2023)
Legendák búcsúja - „.. .az én mentalitásom nem erre a világra való”. Emlékezés Varga Zoltánra - három tételben
Nincs mese, a kiindulópontot el kell fogadni: akiket játéka, személye, küzdelme megérintett, azoknak egy mitológia része ő, a futball nevezetű játék senki máséhoz nem hasonlítható káprázata, s a hajlíthatatlan igazságérzet demonstrációja egy időben, tartás és emlékezet, megfellebbezhetetlen mérték és megtartó tradíció, amit tovább kell örökíteni mindenáron. Róla mesélni kell, mert róla mesélni lehet, sőt róla még lehet mesélni, ezt Darvasi László fejtegette - Lakat T. Károly könyvében - nagyon pontosan, láttuk játszani vagy sem, a szájhagyományban - a futball szájhagyományában - és akár a görög istenek egykoron, s a „mese”, ami róla beszél nemcsak lelkünket, de - valóban! - szavainkat is gazdagabbá teheti. Róla mesélni s róla - jó füllel - hallani a csoda, a misztérium emlékezetéből való részesedést jelentheti nekünk, „a megtapasztalt azonosságot, a világgal való cselekvő és misztikus uniót”, amiről meg ugyanott Garaczi László írt megszívlelendő sorokat. Az ilyen ember „élete örök harc, az ilyen ember élete [... ] végtelenül magányos és végtelenül boldog”, teszi hozzá a szerző, s én már-már hinni kezdem, hogy itt - Vargáról szólva - a szavainkkal elérhető pontosság határvidékén járunk valahol. Igaza van-e Garaczinak - avagy végtelenül boldog s végtelenül magányos ember volt e hősünk -, hadd ne döntsem el hirtelen, ám vallom én is, hogy Varga Zoltán lénye, játéka olyan állapotról való üzenet, amelyben „a világ vízió, nagy történet, megvalósítható s megvalósítandó álom” volt még, s amely a maga feladhatatlan harcát vívja, meglehet, az amennyire üdvös, olyannyira félresiklott modernitás kora óta már. Hisz a csodára való képesség, a mindenséggel való azonosság igényét se Ady, se József Attila, se Weöres, Ottlik vagy Nagy László nem adta fel, amikor a „minden Egész eltörött” vagy az árvaság tapasztalatát fogalmazták, akkor sem, s éppen ez az, amit e hol visszahúzódónak, hol békétlennek - vagy mindkettőnek! - ismert-tartott szőke nyolcas sem volt képes föladni soha. 299