N. Pál József: Magyar sport - magyar sors, II. Esszék a magyar sport történetéből - Kortárs Esszé (Budapest, 2023)
Legendák búcsúja - „.. .az én mentalitásom nem erre a világra való”. Emlékezés Varga Zoltánra - három tételben
lappangó igény, hajlam, adottság „túlfejlődik”, hogy a személyiség önmagával való azonosságának élménye - vagy az élmény illúziója - megmaradjon. E „túlfejlődés” - gondoljunk a „szektás” őrületekre vagy az anyagi siker hajszolására - lehet torz, de lehet gyümölcsöző is. Nos, hogy esetünkben a gyermek természetes szeretetigénye megsérült, aligha vitatható, s lehet, e kínzó hiányt az ösztön más elemekkel „töltötte fel”. A szeretetre vágyó fiú számára a „mindenséggel” való „összeolvadás”, a teljesség, a „nagy vízió” alighanem egyetlen lehetséges átélési és kifejezési tere a játék lett, ezt őrizte, dédelgette, védte egész életében. E magányos áhítat igénye állandó lett valamiképp, a lélek a külvilágot kizárta szinte, senkit sem utánzott, s nem akart hasonlítani senkire. Amikor az ország Puskásékat csodálta, Varga rájuk se nézett - egyetlen Honvéd-Kinizsi meccset látott 1955-ben, véletlenül amíg bent zúgott a stadion, addig ő kint, a lelátó tövében egyedül, önfeledten dekázgatott. Meglehet, játéka ezért lett öntörvényű, csak önmagával azonos, aminek - a reá jó szívvel emlékezők hajtogatják ezt - se előzménye, se folytatása nem volt igazán, összehasonlíthatatlanul egyedi az eredményességtől függetlenül. (Nagyon pontosan írja Lakat T. Károly: a leginkább „vargás” gólokhoz, produkciókhoz szinte játszótárs sem kellett.) E játékban való hazatalálás vágy az öröm felragyogásának, az éden visszavívásának, „rekonstrukciójának” a kapuja volt inkább, üzenet a „lehetségesről”, hogy van világ, ahol az élet rendezett csoda még, s amin a Rossz sosem találhat fogást, így - hiába tűnik őrültségnek a párhuzam! - Varga Zoltán játéka valóban azt „akarta”, amit Mozart muzsikája, Csontváry színei, József Attila vagy Weöres Sándor versei is „akartak” s „akarnak” üzenni nekünk, s aminek végső lényegéről - erről is volt szó már - valóban csak hallgatni lehet. Ennek így kellett lennie, ha az „alkotónak” - a huszonéves fiatalnak semminemű tudatos fogalma vagy pontos szavakba ölthető 313