Pomogáts Béla: Másik Magyarország. Tanulmányok a Nyugat íróiról (Budapest, 1997)
Harmadik nemzedék - A költészet mint a szellem önvédelme. Radnóti Miklósról
pontosabban együtt a kettőt. Olyan összetett szerepet, amelyben a közéleti cselekvés a vállalt erkölcs belső logikájából következik, és az erkölcs fedezetét tudja maga mögött. Radnóti Miklós számára aligha jelenthetett belső drámát a közélet küzdelmek vállalása. Lázadó ifjúsága, a baloldali ifjúsági mozgalmakkal érintkező múltja következtében természetesnek tetszett, hogy a műhely és a morál magas fokú tudatát az elkötelezett küzdelem tudatával egészítse ki. Tudta, hogy maga a szó kevés, a történelmi események bátorságot kívántak, tevékeny szembefordulást. Radnóti Miklós ezért a harcban és az ellenállásban látta a tiszta élet feltételét. A Montenegrói elégia és Az Újhold ajánlása a küzdelem erkölcsét hirdette, amely a szelíd versek hátterében keresi szerepét: Oly szelíd e könyv ma, ó jámbor emberek, szépszemú madár ez, karmos kezem alól, fölfelé röpül és hangja föntről pereg le mint a gyöngy, vagy fű között bú, mint a jól lefojtott indulat. De kezemen immár új madár üldögél, fiatal. Nézdel és az is szállani kész. Csőre tőr. Hangja kés. Az ajánlás nem jelent meg annak idején. Az Újhold záróverse, az 1934. február 5-én írott és a Szegedi Fiataloknak ajánlott Kortárs útlevelére azonban mindazt megfogalmazta, amit Radnóti az ellenállás esélyeiről és moráljáról, veszélyéről és végső diadaláról el akart mondani. A vers három lehetőséget vet fel, lehetőségeket, amelyek szerint a háborús kor embere berendezheti életét. Az első lehetőség az ügyes és taktikus önvédelem. „Surranva kell most élned itt, sötét / vadmacskaként, ki néma hittel ugrik / és karmol is szörnyen, tíz feszes körömmel; / ki hogyha alszik, félig alszik és / szembehasal a vésszel akkor is / s villanva eltűnik, ha fáj a küzdelem”. A második lehetőség a szolgaság, az elaljasodás: „Vagy sárként kell majd tapadnod orvul, / lábat, ha rádlép, nyalogatni puhán”. A szolgai megadás nyugalmat jelent, legalábbis mentességet a zaklatástól és üldözéstől, ám az önbecsülés, az emberi méltóság elvesztésével jár együtt: „Ha ezt követed, élhetsz valahogy; bólinthatsz meleg ételek fölött / és az esti csöndben leköpheted magad!” Végül a harmadik lehetőség a lázadásé, a küzdelemé: „Vagy föllázadsz, mindezt ha nem tudod / és híredet most itt nem hirdetheti / semmise”. A lázadás valójában a távoli jövendőben nyeri el igazolását és elismerését, az utódok fogják igazán értékelni az áldozatot: Gondold el! Hogyha lázadsz, jövendő fiatal koroknak embere hirdet s pattogó hittel számot ad életedről; számot ad és fiának adja át emlékedet, hogy példakép, erős fa legyen, melyre rákúszhat a gyönge növendék! 153