Pomogáts Béla: Másik Magyarország. Tanulmányok a Nyugat íróiról (Budapest, 1997)
Harmadik nemzedék - A harmadik nemzedék indulása
kölcsi erőt annak, aki hozzá folyamodik. Ő legalábbis védelmet és biztatást talált a műfordításban, az idegen, mégis testvéri versek között. „Ezeknek az idegen nyelven írt rokonverseknek némelyikét - tett személyes vallomást - hónapokig, s nemegyszer évekig mondogattam magamban, egy-egy soruk elkísért, próbálgattam magyarra hangolni otthon, az íróasztalom fölött és vendégségben, idegen szobákban, országutakon, marhavagonban, horkoló baj társak fölött, könyvtárban, hangversenyen, ébren és álomban. Életem súlyos éveiben vigasztaltak, gyötörtek és védtek, védtek sokszor magam ellen is ezek a görög, latin, francia, angol és német versek. Hogy miért éppen ezek, s miért nem mások? Erre nem tudnék felelni. Egyik versben a dallam ragadott el, másikban a kép, a harmadikban viszont egy megoldhatatlannak látszó probléma izgatott, s legtöbbjében persze minden együtt, a vers maga. Titokzatos véletlenek és nem véletlenek befolyásolják a választást, ami gyakran nem is választás, hiszen nemegyszer a vers választ ki minket.” A harmadik nemzedék költészete mindezzel: a műfordítói munkával is a hagyományos humanista gondolat köré épült, az általános történelmi földrengés idején szerette volna védelmezni ezt a gondolatot. Ezért gyűjtötte össze és gondozta az emberi kultúra, az európai és a magyar, nemzeti művelődés értékeit, hagyományait. Humánus értékeket őrzött és hirdetett, innen származott érdeklődése az elsüllyedt mítoszok, az antik hagyományok, a formai klasszicizmus és a modern tudomány: a lélektan, a vallástörténet, az etnográfia, a természettudományok iránt. A kultúrából és a tradícióból szeretett volna védőgátat építeni a lélek köré, vagy legalább szigetet, amely kiemelkedik a szennyes áradatból, akár egy korszerű Ararát. A szellem szép szigete persze ábrándnak bizonyult, hiszen jóval erősebb hatalmak ostromolták. A védőgát leomlott, a szigetet elsodorta az áradó erőszak, a fasizmus, a háború. A kulturális értékek védelme és a sziget gondolata szabta meg a harmadik nemzedék hivatástudatát. Évszázados hagyománnyal szakított ennek során. Valójában az irodalmi felújulás, a testőrírók fellépése körül született meg az a költőszerep és -tudat, amelynek értelmében a költő a nemzet „mindenese”: prófétája, vezére, bírája és harcosa. A reformkor romantikája és a szabadságharc forradalmi lendülete felerősítette ezt a szerep tudatot, Vörösmarty és Petőfi valóban vállalták a szellemi vagy a politikai vezér küldetését, feladatát. A hagyományt Ady váteszi költészete örökítette tovább, majd Kassák és az avantgárd is közösségi és mozgalmi hivatásnak tekintette a költészetet, és József Attila, Illyés Gyula is a kialakult hazai költőtudatot ápolták, vállalva a politikus író szerepét. A harmadik nemzedék szakított először kollektív módon és eltökéltebb formában ezzel a hagyománnyal. Tapasztalatai elrettentették a politikától, hiszen főként a jobboldali politikáról voltak ismeretei, és persze bizalmatlan volt a szélsőbaloldali irányzattal szemben is. Nem éppen indokolatlan félelmei óvatosságra intették a történelem iránt. Nem hitt a művész személyes irányító szerepében, ahogy Vas István mondotta, idegenkedett a világmegváltástól, a nagy gesztusoktól. A műhely és a lélek belső körébe vonult, 145