Pomogáts Béla: Másik Magyarország. Tanulmányok a Nyugat íróiról (Budapest, 1997)
Három klasszikus - Kosztolányi patriotizmusa
Oly mélyre estünk, hogy nem hullhatunk már, nincs is magas és nincs számunkra mély. Anyánk nyelvén sikoltunk a világhoz, mi lesz szivünkkel és mi lesz szavunkkal, ha jő az éj? Ti messze költők, akik távol innen emelkedtek az isten szívihez, mi földön ülünk már s szavak hamuját kapargatjuk és fölzokogva kérdjük, mi lesz, mi lesz? A versünk is már csak segélysikoltás, mely ki se hat a tűzön-poklon át, mint gyönge csecsemőé, kit megölnek és mint a szűzé, akit meggyaláznak a katonák. Kosztolányi ezekben a hónapokban: az 1918 végétől 1920 végéig tartó két esztendő drámai hónapjaiban egymást követve írja csalódottságról és kétségbeesésről tanúskodó költeményeit. A Szénrajz 1918 őszéről melankolikus, világfájdalmas hangulatát az Ima harc előtt kiábrándultsága és pesszimizmusa, a Szonett az öreg királyról nosztalgikus Monarchia-idézése és a Rapszódia népi siratókra utaló gyásza követi, s közben ott van az 1919 szeptemberében keltezett A magyar romokon című költemény, amely már csak jajszókat hallat: Jaj, hol az arcom? Jaj, hol a múltam? Jaj, hol az ágyam? Jaj, hol a sírom? A költő szavát a gyász sötét dallama hatja át, szülővárosának elvesztését és az ország történelmi válságát egyaránt megszenvedi. Ezekben a tragikus költeményekben azonban nincsen semmi a mások ellen támadó indulatból és a politikai-hatalmi revánsvágyból: Kosztolányi gyötrődve éli át a régi Magyarország bukását, de nem érez bosszúvágyat vagy gyűlöletet azokkal a népekkel szemben, amelyeknek reményeit és terveit beteljesítette a magyar háborús vereség. Nemigen szoktunk beszélni arról, hogy 1919-től, 1920-tól kezdve az egész magyar irodalomban megjelent egy fájdalmas hang, amely a háborús vereség történelmi következményeit, az úgynevezett „trianoni traumát” fejezte ki. Ez a hang nem volt szenvedélyes és haragos, inkább fájdalmas és nosztalgikus. A kor legjobb magyar írói szólaltatták meg, Kosztolányi mellett Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, Juhász Gyula, később József Attila és Illyés Gyula. Vagy erdélyi írók, mint Kós Károly, Áprily Lajos, Remé-63 ”1