Pomogáts Béla: Másik Magyarország. Tanulmányok a Nyugat íróiról (Budapest, 1997)
A Nyugat hagyománya - A Nyugat a két világháború között
Ekkor már ő volt a folyóirat igazi vezéregyénisége, akinek az irodalmi életben betöltött szerepét az is növelte, hogy 1927-től kezdve mint a Baumgarten Ferenc Ferdinánd által létrehozott irodalmi alapítvány kurátora működött. Az alapítványnak nagy szerep jutott az anyagi gondokkal küzdő írók támogatásában, közvetve az írói függetlenség védelmezésében. A díjban vagy támogatásban részesült írók névsora igazolja, hogy Babits körültekintő módon élt a kezére bízott hatalommal. Szomorú kivételek mindamellett előfordultak, így József Attila, aki személyi ellentétek következtében maradt ki sorozatosan a díjazottak közül, s csak az alapítvány kisebb összegű támogatását kapta meg. Mások, például Kassák Lajos és Pap Károly díjazását a kormány vétója akadályozta meg politikai okok miatt. Az „új klasszicizmus” programjában kifejezést kapó visszavonulás nem kapott egyöntetű jóváhagyást a Nyugat táborán belül. Móricz Zsigmond és a „második nemzedék” néhány képviselője szerette volna több élettel, társadalmi érdeklődéssel és küzdőszellemmel megtölteni a lapot. A Nyugat életében ismét forduló következett. 1929. október 28-án Osvát Ernő öngyilkossággal vetett véget életének: ezzel végképp lezárult a folyóirat történetének egy korszaka. A lap mint vállalkozás is csődbe ment. Osvát halálakor 684 előfizetője volt, 100-150 példányt adtak el belőle az újságárusok, 340 tiszteletpéldányt kül dött szét a kiadóhivatal: a folyóirat tehát az 1200 példányos átlagot sem érte el. Tíz esztendő alatt 24 000 pengős adósság gyűlt össze a deficites vállalkozás után, szóba került a Nyugat felszámolása is.12 A válságos helyzet úgy oldódott meg, hogy az irányítást Babits Mihály és Móricz Zsigmond, a „nagy nemzedék” két legfőbb tekintélye vette át, mellettük Gellért Oszkárnak jutott a szerkesztő szerepe. Ignotus nevét levették a címlapról, jelezvén, hogy a Nyugat szakított a polgári radikalizmus névleges hagyományával, és végképp az irodalom, valamint a közélet „közepén” kívánja elfoglalni helyét. Ignotus kényszerű távozása s a meghirdetett új orientáció hatalmas sajtóvihart kavart. „Babits Mihálynak s Móricz Zsigmondnak - hangzott Ignotus szenvedélyes előadása - volna joguk fordulni, ha kedvük tartja, olyan nézet ellen is, amelynek győzedelmes rendjén nekik szavuk lett s számukra közönség gyűlt. Szabadok magukkal, s tehetnek, amit akarnak - de nem a Nyugattal. Amíg ez a folyóirat azt a címet viseli, mellyel az irodalomtörténetben fejezetet jelent, az én nevemmel elválaszthatatlanul összeforrott. Babits és Móricz alapíthatnak új folyóiratot, akár homlokegyenest ellenkező iránnyal, de azt nem tehetik, hogy mikor a Nyugathoz állnak, ugyanakkor az én Nyugatommal engem megtagadtatnak. A Nyugat nem bolt, ahonnan, ha tulajdonában módosulás áll be, levakarják a régi céget, s odaföstik az újat.”13 A kölcsönös szemrehányások és sajtónyilatkozatok kínos folyamatát Fenyő Miksa Az Ignotus-eset című írása14 próbálta elrekeszteni, tárgyilagos modorban ismertetve a folyóirat gazdálkodásában bekövetkezett válságos helyzetet. Fenyő közelíteni szerette volna az álláspontokat és az érdekelteket, kísérlete azonban nem sikerült: a Nyugat alapító főszerkesztőjének és közvetlen harcostársainak útja végképp elvált egymástól. 76